Közélet

2014.07.22. 13:18

Véber szerint Uzomára szükség lenne

Ha Uzoma rábólint az ajánlatra, akkor Pécsen folytatja. Lassan összeáll a keret.

K. Mayer A. (Dunántúli Napló)

Az utóbbi napokban három olyan játékos is látogatta a PMFC-MATIAS labdarúgócsapatának edzéseit, akik nem tartoznak a kerethez – de elképzelhető, hogy a pécsi klub futballistái lesznek. Kíváncsiak voltunk arra, hogyan vélekedik róluk Véber György vezetőedző, hiszen nyilván az ő véleménye dönt arról, hogy maradhatnak-e, vagy menniük kell.

– Az egyik horvát játékosra, Tomiszlav Mazalovicsra nem tartottunk igényt, ő már távozott is – tudtuk meg Véber György vezetőedzőtől. – A másik horvát, a védekező középpályás Davor Bratics viszont jó benyomást tett ránk, folyamatosan alakult a játéka a nálunk töltött időszak alatt. A román Pandurii ellen játszott felkészülési mérkőzésen látszott, hogy nemzetközi szinten is fel tudja venni a versenyt a test-test elleni küzdelemben, vagyis ő biztosan a hasznunkra válna.

Már csak az a kérdés, mi lesz Eke Uzomával. Illetve, ha csak Véberen múlik, akkor ez már nem kérdés.

– Egyértelmű, hogy szükségünk van rá, az én olvasatomban ő már a mi játékosunk. Tetszik az a lendület, ami jellemző rá, erős az egy-egyekben, jó fizikumú játékos, bár elég pici, ráadásul a támadójátékban is részt vesz. A leigazolásával tovább bővülne a repertoárunk a bal oldali védő és a védekező középpályás posztján is – fogalmazott a vezetőedző.

A nigériai játékossal kapcsolatban Győri János, a klub ügyvezető igazgatója lapunk érdeklődésére elmondta, amikor szóba került, hogy Uzoma esetleg Pécsre jön, küldtek neki egy ajánlatot. Akkor rábólintott, s ha ezt most is elfogadja, nincs akadálya a szerződtetésének.

Ha Uzoma és Bratics is aláír, gyakorlatilag egy csatár híján összeállt a PMFC kerete a bajnokságra. De arra az egy támadóra nagy szükség lenne!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!