Közélet

2015.01.31. 10:29

Továbbra is a szabálytalanul kiválasztott cég dolgozhat

A közbeszerzés után ezerről több mint kétezer forintra emelkedett a vállalkozói óradíj.

Babos A. (Dunántúli Napló)

Továbbra is azzal a céggel végezteti a pécsi önkormányzati lakások villamossági és gépészeti felújítási munkálatait a Pécs Holding, amelyet egy, a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) szerint helytelenül lebonyolított pályázati eljáráson választott ki, értesítette lapunkat Horváth János, a Horváth Villamossági Kft. ügyvezetője. A KDB tavaly márciusban másfélmilliós büntetést és illetéket szabott ki emiatt a Holdingra, amelynek nem meghívásos, hanem nyílt eljárást kellett volna lefolytatnia. Az ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt tudomásunk szerint jelenleg is nyomoznak.

Horváthék majd húsz éven át dolgoztak a Holdingnak, a vagyonkezelő megelégedésére. A cégvezető hangsúlyozta, hogy a Holding máig nem folytatott le új eljárást, pedig múlt szeptember óta a KDB döntése jogerős. Szerinte felháborító, hogy egy közpénzekből működő önkormányzati cég nem tesz eleget a rá vonatkozó szabályoknak, még azt követően sem, hogy milliós büntetést kellett kifizetnie az adófizetők pénzéből.

A vagyonkezelő jogi szakértője azt mondta, a KDB kizárólag a jogsértést állapította meg, nem mondta ki a szerződésről, hogy az érvénytelen lenne, és nem utasította őket új eljárás lefolytatására. Ugyanakkor már megbíztak egy jogi szakértőt a törvényi előírásoknak megfelelő közbeszerzés megindítására.

Horváth János viszont azt mondta, hogy a KDB-nek nincs is joga új eljárásra utasítania a Holdingot, a múlt januárban megkötött szerződés azonban a jogszabályok szerint automatikusan érvénytelen, mert az eljárásról kimondta a döntőbizottság, hogy jogsértő volt. Vagyis szerinte, ameddig a Holding nem folytat le új, szabályos eljárást, a korábban megbízott céget, azaz őket kellene foglalkoztatni.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!