Közélet

2014.04.16. 09:01

Többen buktak le ittasan vezetés közben

Tavaly háromszáztíz ittas vezető ellen indult büntetőeljárás a megyében, harmadával többen buktak le, mint 2012-ben. Ma már egy sör elfogyasztása miatt is súlyos büntetés járhat.

M. B. (Dunántúli Napló)

Jelentősen emelkedett tavaly a közlekedési bűncselekmények száma a megyében, elsősorban azért, mert több ittasan vezető sofőrrel szemben indítottak eljárást a rendőrök. Amint az a megyei rendőr-főkapitányságnak a baranyai közgyűlés csütörtöki ülésére készített beszámolójából kiderül, 2012-höz képest tavaly mintegy harmadával több, 310 ittas vezető bukott le. A részegen okozott balesetek száma némiképp szintén emelkedett tavaly, 59-ről 62-re.

Az persze nézőpont és megítélés kérdése, hogy miért nő a felelősségre vont sofőrök száma: elképzelhető, hogy a korábbiaknál többen vezetnek italosan, de nyilvánvalóan ebben az ellenőrzések gyakorisága és hatékonysága, valamint a szigorúbb szabályozás is közrejátszik. Utóbbi azért, mert míg korábban egy sör elfogyasztása vezetés előtt megúszható volt lényegében egy ejnye-bejnyével, most már ezért büntetőeljárás indul.

A teljes cikk a szerdai Dunántúli Naplóban jelent meg! A baranyai napilapra ITT fizethet elő!

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!