Szervezőmunka, István király intelmeivel

– Öt perce sem ülünk itt, s nagyjából tízen köszöntek már ide. Tényleg mindenki ismeri?
– Pécsvárad nem olyan nagy város azért, ráadásul mivel a művelődési házban dolgozom, sok emberrel találkozom. Ez a munka nem reggel nyolctól délután négyig tart: valójában soha nem ér véget. Jellemző, hogy ha például a szabadságom alatt elmegyünk színházba, akkor is azt figyelem, hogy ez az előadás vajon előadható lenne-e a pécsváradi várban.

– Ha már szóba került a vár: még mindig sok munka a Szent István-napok megszervezése? Csak mert már a sokadikat szervezi, akár mehetne a maga útján is, bejáratott előadókkal, lefixált büfésekkel, és így tovább…
– Igen, lehetne így is, de én hiszek abban, hogy mindig újítani kell. A rutin nem baj, a szervezésnél segít is, de a közönséget nem lehet becsapni, a nézők elvárják az újdonságot. Ezért lesz például idén nálunk a Magánszínházak Országos Színházi Találkozója: tizennégy éve láthatnak már a várszínházban előadásokat az érdeklődők, most valami egészen mást kínálunk nekik – kis társulatok szórakoztató előadásait. Újdonság az is, hogy mellette délutánonként-éjszakánként OFF-programok színesítik a kisváros életét. Én is izgalommal várom, hogy tetszik majd a nézőknek.

– A várszínház azonban csak egy dolog – emellett még ezernyi mással is foglalkozik. Nem fárasztó ez nagyon?
– Dehogynem, de éppen azért, mert nagyon sokféle dologgal kell párhuzamosan törődnöm, nincs szó kiégésről. Mondok egy egyszerű példát: a Szent István-napok műsorára készülve például elolvastam István király intelmeit, az egykori történelem helyi kapcsolódásait – azt gondolom ugyanis, hogy a hátteret is fel kell építenem magamban. A kultúra terjesztése nagy felelősség, a nézőknek hitelesen és a lehető legtöbbet kell nyújtani.

– De egy kis szabadság azért lesz, ugye?
– Persze. Majd valamikor novemberben. Addig megmarad a sport. Azt olvastam valahol, hogy azok a sportok jelentik az igazi kikapcsolódást, amelyek teljesen ellentétei a mindennapi munkának. Én reggeltől estig pörgök, s biztosan ezért szeretem olyan nagyon az úszást. Ott semmi nincs, csak én meg a víz. De persze ilyenkor is elgondolkodom néha – olyankor szokott koppanni a fejem a falon.

Diplomás állattenyésztő és humánszervező

Bognár Gyöngyvér 1962-ben született Budapesten. A fővárosi Budai Nagy Antal Gimnáziumban érettségizett, majd a Pannon Agrártudományi Egyetem kaposvári karán szerzett állattenyésztői diplomát. A Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karán humánszervezőnek tanult, itt 2003-ben diplomázott.

Több mint két évtizede él Pécsváradon, s lassan tizenhat éve dolgozik a művelődési házban. Három felnőtt lánya van és két unokája, szabadidejében sportolni szokott – ahogy fogalmazott: negyvenöt éve folyamatosan mozgásban van.