Közélet

2014.07.29. 09:39

Magasabb fokozatba kapcsolt idén a Baranya Megye Szépe verseny

A Baranya Megye Szépe verseny idén a korábbiaknál magasabb szintre emelkedve, tíz járási elődöntővel bővült. A jelentkezés folyamatos.

BAMA

– Több mint tíz évvel ezelőtt, 2002-ben hirdettük meg először a Megye Szépe szépségversenyt, komlói helyszínnel, és azóta a szeptember elején megrendezett Komlóért Expo hagyományos rendezvénye lett – mondta Menyhárt László, a Fashion Arts Modellügynökség egyik vezetője. – Évről évre jöttek a megye különböző részeiről a lányok és a fiatal hölgyek a megmérettetésre, komoly díjakat osztottunk ki, és egy kedvelt komlói közönségprogram lett az évek során ez az esemény. Sok lány a komlói színpadon tette meg az első lépéseket az ismertség és a nagyobb sikerek felé, többek között Horváth Anita és Weisz Fanni is.

Idén változott a verseny lebonyolítási rendszere, a szervezők magasabb szintre emelték a Baranya Megye Szépe megválasztását.

– Tíz járási elődöntőt szervezve, megkönnyítjük a jelentkezést és a versenyen való részvételt. A járási elődöntőkkel az a célunk, hogy lehetőséget nyújtsunk a lányoknak belekóstolni abba, milyen is egy szépségversenyen részt venni, milyen lehet a divatmodellek munkája. Modellügynökségként pedig segítjük az új és tehetséges, a divatszakmához kedvet érző, fiatal hölgyek továbblépését, akár a külföldi karrierépítését is.

[caption id="" align="alignleft" width="600"] A lányok fürdőruhában is bemtuatkoztak (a képgalériáért katt a képre)
[/caption]

Köszönhetően a versenyt már a kezdetektől támogató cégeknek, szervezeteknek és vállalkozásoknak, már a járási elődöntőkön is komoly nyeremények várnak a helyezettekre(többek között ékszerek, strandbelépők, modelltanfolyam-lehetőségek). Aki pedig a döntőben is helyezést ér el, igazán irigylésre méltó díjakkal lesz gazdagabb (kétfős, ausztriai síút félpanziós ellátással a CARTOURTÓL, 90 ezer forint értékű angol nyelvi képzés a Happy Day-től, több százezer forint értékű lakástextil a Profi Padlótól, illetve további kényeztető programok és wellnessbelépők).

A www.baranyamegyeszepe.hu oldalon folyamatosan jelentkezhetnek az érdeklődők, s ha valaki lemarad vagy nem megfelelő a járási elődöntő időpontja, akkor még a szeptember 5-i komlói, utolsó elődöntőre jelentkezhet, szeptember 1-jéig.

Hat elődöntő van még vissza, aztán következik a tini korosztály döntője Komlón szeptember 6-án, valamint a felnőttek középdöntője szeptember 7-én, szintén Komlón, a hagyományos Komlóért Expón.

A döntőbe 20-25 lány kerülhet be, akikre utána még komoly felkészülés és számos program vár, hogy az október 18-i Baranya Megye Szépe gálán mindenki a legjobb formáját hozhassa.

– Amennyiben minden a terveink szerint alakul, akkor lesz néhány meglepetés és kuriózum is a döntő napján, például, hogy a megye legszebbjei még saját településeiket is gazdagíthatják, de erről majd a következő híradásunkban számolunk be bővebben – mondta Menyhárt László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!