Közélet

2014.09.18. 17:09

Német érdeklődőket vonzott az új útikalauz

Az idei nyár ékes bizonyítékát adta annak, hogy egy középiskolás együttműködés is milyen jótékony hatást gyakorolhat a helyi idegenforgalom felpezsdülésére.

K. E.

Helyiek és a városba látogatók is szívesen forgatják a tavaly elkészült a kétnyelvű útikalauzt a kisvárosról és németországi testvértelepüléséről, Eppingenről.

Mint korábban hírt adtunk róla, a Tempus Közalapítvány által támogatott Comenius iskolai együttműködés keretében a Zrínyi Miklós Gimnázium és a testvérváros középiskolájának diákjai vállalkoztak a nagyszabású munkára.

A projekt összességében harmincegyezer eurós (9,3 millió forintos) támogatást nyert. Az útikalauz német nyelvű változatát a testvérvárosban, Eppingenben, a magyar változatot a tavalyi Zrínyi Napon Szigetváron mutatták be.

A német és magyar gyerekek egymást saját városaikban vendégül látva kis csoportokban, közösen munkálkodtak, és dolgozták fel a két kisváros történetét, látnivalóit. Az iskolák diákjai közül mintegy 30-30 fiatal vette ki a részét a közös munkában, melynek során baráti kapcsolatok is szövődtek. A városok és az iskolák közötti kapcsolat még szorosabbá alakult, a városban pedig gyarapodott a német turisták száma.

Címkék#szigetvár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!