Közélet

2016.05.27. 18:29

Nem bírják a terhelést az öregecskedő buszok

Gépjárműhiány és műszaki meghibásodás miatt tavaly 60 járat maradt ki, és 26 késett a komlói helyi járatos buszközlekedésben.

K. E. I. (Dunántúli Napló)

Bár ez a szám az összes elindított járat arányában a 0,1 százalékot sem éri el, a problémát szinte minden esetben az említett két dolog okozta, nem a kedvezőtlen útviszonyok vagy akár a balesetek.

A Dél-dunántúli Közlekedési Zrt. rámutatott, a háttérben az elöregedő gépjárműpark és a megújítás elmaradása áll, amit forráshiány miatt nem tudnak kivitelezni. A cég szerint ráadásul Komlón jelentős hiányuk keletkezik, aminek kompenzálását az önkormányzattól remélik. A város hajlandó is lenne kifizetni a többmilliós veszteséget, ha az állam biztosítana erre külön forrást. Mindezt annak ellenére, hogy úgy látják, a szolgáltató 2015. évi tevékenysége során felmerülő költségekből a Komlóra eső rész – a szolgáltató elszámolási rendszere alapján – egyértelműen és pontosan nem különíthető el.

Címkék#komló

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!