Lantos Levente búcsúzik a klubtól, mert még játszani szeretne

– A mai világban nagyon ritka ilyesmit látni: akármilyen internetes oldalt nézek meg, mindenhol csak pozitív, jóindulatú, jószívű, kedves hozzászólásokat találok a távozásával kapcsolatban.

– Én nem néztem, de sokan mondták, hogy tényleg így van – mondta a 34 éves Lantos Levente, aki nemrég bejelentette, hogy távozik a PMFC-MATIAS-tól. – Nagyon örülök ennek, mert ez azt jelenti, hogy szerettek a szurkolók, ami nagyon jó dolog egy sportoló esetében.

– Valószínűleg tett is érte valamit, hogy így legyen.

– Gondolom volt egy olyan teljesítmény, amit elismertek. És talán azt is értékelték, hogy az egész pályafutásomat ennél a klubnál töltöttem, ami manapság elég ritka.

– Jóban, rosszban...

– Hát igen, volt minden.

– Részletezze!

– Én csak a pozitív dolgokkal szeretnék foglalkozni. Voltak nagyon jó évek itt, a PMFC-nél, amikor öröm volt idetartozni, itt játszani. Mindkét feljutás óriási élmény volt, és volt még egy olyan évünk, amikor ugyan lemaradtunk az osztályváltásról, de nagyon jó volt a társaság. És ott van még a 2000-es esztendő, az a tavasz, amikor még itt volt Gera Zoli, Sólyom Csabi, Kardos Ernő, akik később a Fradihoz mentek. Farkas Norberttel, Kutas Gáborral, Kovácsevics Robival együtt nőttünk fel, s nagyon jó eredmény volt az élvonalban elért hetedik helyünk.

– Milyen jó lehetett akkor futballozni, folyamatosan a pályán lenni... Mindezt csak azért jegyzem meg, mert tudom, most pont azért távozik, mert a PMFC-nél nem kapott lehetőséget, márpedig játszani akar ücsörgés helyett.

– Így van! Másfél éve nem tudok odakerülni a kezdőbe. Nem mutattam kifelé, de ez nagyon bántott, őrlődtem belül, magamban. Tisztában voltam azzal, hogy 33–34 évesen már nem rám fogják építeni a csapatot, de akkor tényleg el kellett gondolkodnom a folytatáson, amikor úgy sem kaptam lehetőséget, hogy az összes belső védőnk elfogyott... Ez az egész a játékról szól, és én még szeretnék játszani, szeretnék futballozni!

– Hol? Ahogy halljuk, Kozármislenyben.

– Ez még körvonalazódik. A környéken maradok, ez biztos.

– Mert már a civil életre is gondol, nem igaz?! Irány a méhészkedés az édesapjával?

– Hát, muszáj! Van a foci után is élet. Nincs mese, sok időt kell együtt töltenem az édesapámmal, mert ki kell tanulnom ennek a szakmának minden csínját-bínját. Ezt pedig csak az öregtől tudom ellesni.

– És mi lesz a focival akkor, ha befejezi a játékospályafutását?

– A focitól biztosan nem akarok teljesen elszakadni. Mindenképpen el akartam végezni egy edzői kurzust, mert ha úgy adódik, és lesz rá lehetőségem, szeretnék majd gyerekekkel foglalkozni. És persze a klubtól, a PMFC-től sem szeretnék elszakadni, mert nagyon sokat jelent nekem. Nagyon jól éreztem magam ennél a csapatnál, a fél életemet, tizenhét évet itt töltöttem. Épp ezért gondolkodtam olyan sokat... Összeültünk a párommal, a szüleimmel, és átbeszéltük, mi lenne a legjobb nekem, nekünk, majd meghoztam ezt a döntést.

Rossz a szerkezet...

Rásütötték a bélyeget, hogy lassú.

Oké, valóban nem egy gyorsvonat, tudja ezt ő is magáról, de azért az sem igaz, hogy mindenki fürgébb lenne nála a PMFC-ben, vagy az egész élvonalbeli mezőnyben. Nem is olyan régen volt időre futás a csapatnál, negyven méteren mérték a játékosok teljesítményét. Lantos Levente pontosan olyan eredményt ért el, mint a másik belső védő, Danijel Romics. Ezt látva az akkori edző nem hitt a saját szemének, s úgy gondolta, rossz a szerkezet...

Vagy Lantos nem olyan lassú.