Közélet

2015.08.28. 15:17

Különlegességek a csata évfordulóján

Különleges módon ünneplik most szombaton a mohácsi csata 489. évfordulóját: az alkalomra a Magyar Nemzeti Bank Mohácsi Nemzeti Emlékhely érmet bocsátott ki.

W. K. (Dunántúli Napló)

A kétezer forintos emlékérem augusztus 29-től válik hivatalossá, és később talán fizetőeszköz is lehet – ez egyébként a második darabja a 13 hazai emlékhelyet ábrázoló sorozatnak, az elsőt a nyár elején bocsátották ki. További kuriózuma a napnak, hogy Sátorhelyen, a nemzeti emlékhelyen a 17 órakor kezdődő ünnepi megemlékezést követően – ahová Mohácsról, a Széchenyi térről 16.30-kor ingyenes buszjárat indul – a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság együttműködési megállapodását ír alá.

Cél többek közt, hogy jövőre, a csata 490. évfordulójának ünnepségén már díszszázad és katonai honvédzenekar is részt vegyen, és hogy a koszorúzások a jövőben a megfelelő katonai tiszteletadás mellett bonyolódjanak.

Mohácson a szombati emlékünnepség egyébként a Fogadalmi Emléktemplomban délelőtt 11 órakor szentmisével indul, azt követően a Széchenyi téren koszorút helyeznek el a II. Lajos szobornál, a Bartók Béla Vegyeskar és a Mohács–Palotabozsok–Somberek Ifjúsági Fúvószenekar közreműködésével.

Címkék#mohács

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!