Közélet

2014.09.29. 18:00

Kuba: egy legendás hely, ahol sikerült megállítani az időt

Nem volt az olyan régen, hogy a Kuba Presszó egyet jelentett az önfeledt szórakozással: még a kilencvenes évek végén is sok egyetemista itt kezdte a ráhangolódást az éjszakai bulikra.

Fülöp Zoltán (Dunántúli Napló)

– Akkor tört meg valami, amikor a szomszédos kollégium felújítása miatt eltűntek a diákok – tudtuk meg Horváth Zoltántól, aki immár tíz éve viszi a Kuba Presszót. - Egy csapásra megfogyatkozott a vendégkör, s emiatt folyamatosan alakítani kellett a nyitva tartáson, az árakon. Jelenleg egy héten kétszer vagyunk nyitva, pénteken és szombaton, késő estétől hajnalig.

A Kuba már a ’70-es években komoly hírnevet szerzett magának: Uránvárosnak ez volt az egyik legkedveltebb presszója. Az idősebbek még biztosan emlékeznek a legendás álnaiv falfestményekre, amelyek a nádvágók keserű életét örökítették meg, a karibi szigetvilágot legalább nyomaiban megidéző illusztrációkra (sajnos a festmények már nincsenek meg).

A Szántó-kollégiumban lakó egyetemisták is kedvelték a helyet, ám az ő szeretetükbe azért valószínűleg már egy kis irónia is vegyült. Nos, ez az irónia (sajnos, az egyetemistákkal együtt) mostanra eltűnt. Ottjártunkkor fergeteges lagzihangulattal találkoztunk: élő zene, táncoló párok, életkorban nagy a szórás, vannak harmincasok, hatvanasok is.

Sokan ropják, a szintetizátormuzsika őszintesége megszólítja a szíveket, sőt, egyszerre egy mennyasszony is betoppan sok kísérővel, megszöktették a közeli lagziról, dől is azonnal a hangfalakból, hogy lakodalom van a mi utcánkban.

Tényleg az van. Maradjon is így, sokáig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!