Közélet

2015.10.04. 15:30

Fokozatos, erős lehűlés jön szerdától

Hétfőn és kedden még marad a kellemes hőmérsékletű idő, aztán lehűlés jön, a jövő hét végén 15 foknál is hidegebb lehet.

bama.hu (Forrás: idokep.hu)

A hét eleji kellemes hőmérsékletű időt követően a hét közepétől fokozatos, erős lehűlés körvonalazódik, a hét legvégén a legtöbb helyen délután is 15 fok alatt maradhat a hőmérséklet.

Hétfőn és kedden az enyhe hajnalokat követően napközben még 18 és 23 fok közé melegszik a levegő. Változóan felhős-napos időre van kilátás, több napsütés a hét első napján valószínű. Hétfőre virradóra több helyen, ezt követően szerda hajnalig csak elszórtan alakulhat ki kisebb eső, zápor.

Szerdán és csütörtökön a felhőké lesz a főszerep, melyekből többfelé számíthatunk eső, záporok kialakulására. Emellett a Dunántúlon feltámad az északnyugati szél, gyakoriak lehetnek az erős lökések. Lehűlés kezdődik: szerdán még 16 és 22, csütörtökön már csak 14 és 20 fok között alakulnak a maximumok.

A lehűlés ezt követően tovább folytatódik: élénk, erős északi-északkeleti széllel az átlagosnál több fokkal hidegebb levegő áramlik majd fölénk, így főként vasárnap előreláthatólag országszerte 15 fok alatt maradhat a csúcshőmérséklet, és a hajnalok is egyre hidegebbek lesznek, újra megjelenhetnek a fagyok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!