Közélet

2016.06.29. 16:43

Fiatal, vállalkozna? – pályázhat forrásra

– Szemléletváltozást szeretnének elérni, azt, hogy nőjön a fiatalok vállalkozói kedve – jelentette ki tegnap Pécsett Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke. – Hazánkban ugyanis kevés, csak minden harmadik fiatalból lesz vállalkozó.

B. A. (Dunántúli Napló)

Ezen segítene az uniós forrásból megvalósuló Vállalkozz Itthon, Junior! elnevezésű pályázat, amelyre interneten keresztül lehet jelentkezni, s amelyről tegnap a pécsi városházán tartottak ismertetőt. A 25 év alatti tartós munkanélküliek, illetve a 25 és 30 év közötti felsőfokú végzettségű fiatalok egyéni vállalkozás indításához hárommillió, társas vállalkozás alapítása esetén hatmillió forintos támogatást kaphatnak.

Kovács Patrik kiemelte, a legtöbbször hangoztatott kifogás, hogy nincs forrás, illetve, hogy nincs kitől kérdezni, a pályázatuk mindkettőn segíteni kíván.

Csizi Péter pécsi országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy a lehetőségeket most kell megragadni, ráadásul nincs garancia arra, hogy 2020 után is fennmarad a jelenlegi uniós támogatási rendszer.

Őri László alpolgármester pedig arról beszélt, hogy Pécs épít a fiatalokra, hiszen ők határozzák meg a közeljövőben a város gazdaságát és stabilitását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!