Közélet

2015.10.04. 18:18

Borkóstolóra vitte volna diákjait egy pécsi általános iskola

Egy pécsi általános iskola a diákjait borkóstolóra vitte volna a közelmúltban – a szakértő szerint ez azonban egyáltalán nem veszélytelen időtöltés.

Fülöp Zoltán (Dunántúli Napló)

Néhány napja jelent meg a Dunántúli Naplóban egy olvasói levél, amelynek szerzője nehezményezi, hogy unokáját az általános iskola szervezett keretek között vitte volna el egy borkóstolásra. A nagyszülő értetlenkedésének adott hangot: véleménye szerint ez az akció csak látszólag mutatja be a „kulturált borfogyasztást”, valójában inkább áttételesen a borozást, s így az alkoholfogyasztást népszerűsíti a fiatalok körében.

– Őszintén szólva szerintem is veszélyes egy ilyen akció – mondta el lapunknak Szemelyácz János, a pécsi addiktológus, az INDIT Közalapítvány szakmai vezetője. – Az alkohol ugyanis pontosan olyan pszichoaktív szer, mint a marihuána, a Xanax, a heroin, azaz rá lehet szokni. A fiatalok ráadásul ebben a szituációban azt érzik, hogy a borfogyasztással semmi probléma nincsen, mivel iskolai keretek között fogyasztanak – magyarul nemhogy legálisan, de egyenesen bátorítva isznak. Összességében 14 éves kor alatti gyerekeket borkóstolásra vinni eléggé szélsőséges ötletnek tűnik nekem.

Azt persze Szemelyácz János is hozzátette, hogy a fiatalok nagyon korán találkoznak az alkohollal, talán éppen a borral – ám ezen „találkozások” azért még mindig a tiltott kategóriába esnek.
– Azt hiszem, Krúdy Gyulának tulajdonítják azt a mondást, hogy a fiúból akkor lesz férfi, amikor megszereti a száraz fehérbort – tette hozzá az addiktológus. – Úgy gondolom, hogy ennek semmiképpen sem az általános iskolában kell bekövetkeznie.

A hetedikesek kétharmada kóstolt már

Egy friss felmérés eredményei szerint az ötödikes lányok 33, a fiúk 44 százaléka fogyasztott már alkoholt – ez az arány hetedikre már 61, illetve 69 százalék. A kutatás arra is rámutatott, hogy legalább kétszer volt már részeg az ötödik osztályos lányok 2,3 százaléka, és a fiúk 4,1 százaléka, s hetedikre ez az arány 7,4 és 15,7 százalékra emelkedik. Középiskolában mindegyik szám magasra ugrik: a 16 éves lányok 36, fiúk 47 százaléka fogyasztott legalább egyszer jelentős mennyiségű alkoholt az adatfelvételt megelőző harminc napon belül.

„A lényeg, hogy olcsó legyen, és gyorsan üssön”

Lapunk több szülőt is megkeresett – s beszédes, hogy végül egyikük sem akart névvel szerepelni. Egyikük semmi problémát nem lát abban, hogy fiatalok borkóstolásra mennek: véleménye szerint így legalább megtanulják, hogy mi a különbség a jó és a rossz bor között. Egy másik apuka azonban már nem volt ennyire megengedő: szerinte értelmetlen a kóstolás, mivel teljesen mindegy, hogy szervezett keretek között milyen bort isznak, a későbbiekben úgyis az lesz a lényeg, hogy minél olcsóbb legyen, és gyorsan „üssön”.

Ezt most komoly? - olvasói levél

Volt egyszer egy család. A nagyszülők vasárnap vendégül látják ebédre a fiatalokat. A pörkölt mellé kerül egy kis jóféle villányi vörös is a felnőttek poharába. A tizennégy éves unoka is tartja a poharát. A nagyszülő mosolyog a viccen, amikor kiderül, az unoka komolyan gondolta. Mert a nyolcadikos gyermek őszi osztálykirándulásra Villányba utazna, ahol borkóstolón is részt vesz. A nagyszülő elkerekedett szemekkel néz gyermekére: ezt most komoly? A szülőt zavarba hozza a kérdés, ugyanis tényleg komoly. A szülőkkel aláírattak egy nyilatkozatot az iskolában, hogy engedélyezik a kiskorúnak alkohol kóstolását. – Te ezt helyesled, és aláírtad a papírt? – értetlenkedik a nagyszülő. – Nem helyeslem, de nem akarom a gyereket olyan helyzetbe hozni, hogy mindenki kóstolhat, csak ő nem. És nyilván csak minimális mennyiségről van szó, így igen, aláírtam. – A nagyszülő továbbra se tölt a serdülőnek, és továbbra sem érti a helyzetet. Elkönyveli magát egy avítt vénembernek, aki már nem érti ezt a modern világot.

Amikor holtrészeg tinédzsereket szállítanak kórházba, kiskorúak kapnak súlyos alkoholmérgezést, akkor az ember elgondolkozik rajta, hogy ez milyen példa, és kinek juthatott eszébe ilyen program? Egy borászatnak? Az iskolának? A kulturált borfogyasztást is tanulni kell, de én úgy gondolom, nem az általános iskolában, hanem majd esetleg a gimnázium utolsó évében. Az olyan tiniknek, akiknek már a középiskolában az a hétvégi program, hogy leisszák magukat a sárga földig, a szórakozási szokásait nem fogja megváltoztatni egy villányi borkóstoló. Viszont azoknak a 14–15 éves gyerekeknek, akiknek eddig eszükbe sem jutott, hogy alkoholt fogyaszthatnának, esetleg olyan üzenetet hordoz egy ilyen osztálykirándulás, hogy neki ezt szabad. Hiszen az iskolával „borozni” is mekkora buli volt... A történet úgy végződött, hogy végül akadt szülő, aki megvétózta a borkóstolót. Így az elmarad. Szerencsére!

Egy kulturált borfogyasztó, de a modern világot nem értő nagyszülő

Amikor holtrészeg tinédzsereket szállítanak kórházba, kiskorúak kapnak súlyos alkoholmérgezést, akkor az ember elgondolkozik rajta, hogy ez milyen példa, és kinek juthatott eszébe ilyen program? Egy borászatnak? Az iskolának? A kulturált borfogyasztást is tanulni kell, de én úgy gondolom, nem az általános iskolában, hanem majd esetleg a gimnázium utolsó évében. Az olyan tiniknek, akiknek már a középiskolában az a hétvégi program, hogy leisszák magukat a sárga földig, a szórakozási szokásait nem fogja megváltoztatni egy villányi borkóstoló. Viszont azoknak a 14–15 éves gyerekeknek, akiknek eddig eszükbe sem jutott, hogy alkoholt fogyaszthatnának, esetleg olyan üzenetet hordoz egy ilyen osztálykirándulás, hogy neki ezt szabad. Hiszen az iskolával „borozni” is mekkora buli volt... A történet úgy végződött, hogy végül akadt szülő, aki megvétózta a borkóstolót. Így az elmarad. Szerencsére!

Egy kulturált borfogyasztó, de a modern világot nem értő nagyszülő -->

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!