Közélet

2016.06.29. 18:19

Balesetveszélyt rejt a Dombay-tó a mederfenék miatt

A hétvégi kánikulában megtelt vendégekkel a tavasszal felújított Dombay-tó, azonban a fürdőzők balesetveszélyre is panaszkodtak.

Hajdu Zsolt (Dunántúli Napló)

A strandolók bátran élvezték a víz nyújtotta örömöket az elmúlt hétvégén a Dombay-tón. Meglepetés akkor ért többeket, amikor elértek a mesterséges betonaljzat széléhez, és onnan egyik lépésről a másikra 30-50 centit süllyedtek a szintkülönbség miatt. Ez egy gyereknél akár balesetveszélyt is jelenthet. A part felé igyekvők pedig esetenként a sípcsontjukat verték be, illetve orra buktak a vízben a beton miatt.

Zádori János, Pécsvárad polgármestere elmondta, értesültek a problémáról, és a lehetőségekhez képest mielőbb orvosolják is.

– A tómederben egy negyven méter hosszú és hat-tíz méter széles betonplacc van. Viszont mivel ez nem egy zárt medence, hanem mesterséges tó, amelyben folyamatos a víz áramlása a tápláló patak miatt, ezért a betonlemez szélén kimossa a víz a mederaljat. Ezért máshol is több kisebb gödör vagy bucka található a mederfenéken. Ezért is tettünk ki figyelmeztető táblákat, hogy mindenki csak saját felelősségére fürödhet.

Szép környezet

Lapunkban is beszámoltunk róla, hogy leengedték a tó vizét, és felújították a medret. Többek között kicserélték a mederburkoló betonlapokat, a strandnál megszüntették a lépcsőket, ezek helyett egy új lépcsőt alakítottak ki, a töltőpatakhoz új kőgátat építettek, terméskövekkel erősítették meg az egész partoldalt, illetve új járdát építettek a partszakaszon. A tervek szerint a fejlesztéseket tovább folytatják, egy pályázatot is beadtak ezzel kapcsolatban. Ez alapján felújítják a tavat megkerülő utat, a sétányt, játszóteret, és információs pontot is építenek.

Tilosban állók

Zádori János polgármester felhívta a figyelmet, hogy sajnos az autósok nem veszik figyelembe a tó környékén kihelyezett jelzőtáblákat, így behajtanak a tiltó tábla ellenére, illetve szabálytalanul várakoznak. Eddig a közterület-felügyelet elsősorban a szabálytalankodók figyelmeztetésére helyezte a hangsúlyt, azonban a jövőben a rendőrséggel együttműködve komolyabb fellépésre is számíthatnak. A város vezetője szerint a gátnál is, és néhány száz méterre van megfelelő parkolási lehetőség, összesen több mint száz személykocsi részére, ezeket használhatják az autósok.

Címkék#pécsvárad

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!