Közélet

2014.09.14. 13:55

Andrew Farquharson szerint Uránváros a béke szigete

A tengerpart és a szörfözés hiányzik csak az ausztrál Andrew Farquharsonnak, aki immár két éve él a baranyai megyeszékhelyen.

Fülöp Zoltán (Dunántúli Napló)

– Felkészültünk erre a találkozásra: kiírtunk az angol szótárból néhány bonyolultabb kifejezést. Erre az volt az első mondata, hogy beszéljünk inkább magyarul.

– Vagy legalábbis próbáljuk meg. Aztán ha nem megy, akkor áttérhetünk angolra.

– Akkor induljunk innen: hogyhogy ilyen jól beszél magyarul?

– Már jó ideje itt élünk a feleségemmel. 2009 nyarán érkeztünk, tisztán emlékszem arra, hogy rengeteg felújítási munka zajlott akkor a városban, nyilván készült mindenki az EKF­re. A szemünk láttára lett egyre szebb Pécs. Amikor két év múlva haza kellett mennünk Ausztráliába, mivel lejárt a tanulóvízumunk, a feleségem megkérdezte, hogy tudnék­-e itt, Magyarországon, Pécsett élni. Kis habozás után azt válaszoltam, hogy nem, nem tudnék. Hazaköltöztünk, és nekem már másnap hiányozni kezdett Pécs. Úgyhogy amint újra volt lehetőségünk, azonnal jöttünk vissza. Lassan megint két éve itt vagyunk. De mi is volt a kérdés?

– Hogy miként sikerült ilyen jól megtanulni magyarul.

– Sokat vagyok emberek között. Sőt, pontosítok: sokat vagyok gyerekek között. A focipályán lehet a leggyorsabban megtanulni a legfontosabb kifejezéseket, játék közben, szórakozva, amikor mondjuk elmagyarázzák, hogy mit is kell csinálni pontosan, hogy mi a feladatom. A magyar iszonyatosan nehéz nyelv, sokat hibázom én is, de ez nem baj, tudok nevetni saját magamon. Sok időt szánok a tanulásra a mai napig. Érdekes, de a feleségem jobban érti a nyelvet, én meg jobban beszélem, szóval ketten együtt vagyunk igazán rendben. Amúgy meg ha megakadok, akkor átváltok angolra, de nagyjából azért szokták érteni, mit akarok mondani.

– Néhány mondat erejéig most is átváltott. Érdekes, hogy az „angol angolt” beszéli, s nem az „ausztrál angolt”.

– Azért, mert azt senki sem értené. Tényleg. Pécsett azért el lehet boldogulni az angollal, nemzetközi nyelv, sokan beszélik, de csak a klasszikus angolt. Ha néha megszólalok úgy, ahogy otthon beszéltünk, akkor néz rám mindenki értetlenül, hogy ez meg milyen nyelv. Vagy ha elmondok egy tipikus ausztrál viccet – senki sem érti a poént.

– Uránvárosban élnek. Szeretik?

– Nagyon. Ez a béke szigete. Szép, tiszta, egyszerre falusias és városias, a szomszédok ránk köszönnek, a piacon van friss zöldség. Az emberek tényleg kedvesek, barátságosak, soha semmilyen problémánk nem volt.

– De azért csak hiányzik valami otthonról!

– Talán a tengerpart meg a szörfözés. Nagyon szerettem szörfözni. De ez sem olyan hiány, hogy mindennap eszembe jut, s esetleg szomorú leszek miatta. Az a múltam, amire nosztalgiával gondolok vissza – de most itt találtam meg a helyem, itt van feladatom.

– És mi a helyzet az ausztrál ételekkel? Kiváltják a magyarok?

– Abszolút! Én férfi vagyok, szóval semmi bajom a zsíros ételekkel, sőt: imádom például a lángost, tudom, hol van a városban a legjobb lángosos. De a gírosz is nagy kedvencem, itt kaptam rá igazán Pécsett az ízére. Tudom, hogy az nem éppen tipikus magyar étel, de szerintem ennek nincs is már jelentősége: a lényeg az, hogy jó legyen elkészítve. És ezt ki is tágíthatjuk, szép metafora ugyanis: nem az a fontos, hogy ki honnan jött, hanem hogy jó ember­-e, vagy sem. Én nyitott vagyok a pécsiek felé, szeretettel viszonyulok hozzájuk, és én tőlük ugyanezt a nyitottságot és szeretetet kapom vissza.

Az igazi hit valóban határokon átnyúló lehet

Andrew Farquharson Pécsett egy keresztény gyülekezetben dolgozik önkéntesként immár évek óta – beszélgetésünk alatt többször is előkapta a zsebéből a tenyérnyi Bibliáját, hogy pontosan idézzen néhány fontos mondatot. Kíváncsiak voltunk arra, vajon az ausztrálok és a magyarok másként élik-­e meg a hitüket.

– Ausztráliában rengeteg egyház él békében egymás mellett, nincsenek konfliktusok, mindenki oda jár, ahova akar. Magyarországon azért lényegesen kevesebb a gyülekezet, inkább a nagy, történelmi egyházakhoz tartoznak azok, akik hisznek Istenben. Sok vallásos ember van mindkét országban, akik szerintem a piros és fekete pontok alapján közelítik meg Istent, pont úgy, ahogy az iskolákban a gyerekek. De az igazság az, hogy ha hiszünk Jézusban, akkor Isten elveszi a fekete pontjainkat, és csak pirosakat kapunk. A mi istentiszteleteinkre egyébként sokan járnak, s nincs különbségtétel, mindegy, hogy valaki gazdag vagy szegény, magyar vagy cigány, az ige mindenkihez eljut.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!