Kék hírek, bulvár

2016.06.28. 20:12

Sokan adnák vérüket a megégett fiú életéért

Más megyékből és külföldről is jelentkeztek véradók – összegyűjtöttük a szükséges adatokat.

Katus E. I. (Dunántúli Napló)

Több tízezer embert ért el az a felhívás, amelyben a komlói garázstűz egyetlen túlélőjének kértek támogatást a véradóktól. Ahogy arról lapunk is beszámolt, június 15-én este tragédia történt Komlón, az egyik Bányász utcai garázsban. Három fiatal – információink szerint zenehallgatás miatt – felment a garázsba, ahol azonban ismeretlen okok miatt robbanás, majd tűz keletkezett.

A lángok hamar elterjedtek, a fiúknak (mindannyian tizenévesek), esélyük sem volt menekülni. A három fiúból kettő még aznap éjjel életét vesztette, Süveges Erikért pedig az intenzíven küzdöttek az orvosok. A fiú súlyos égési sérüléseket szenvedett, számos műtét vár rá, ezért folyamatosan vérre van szüksége. Éppen emiatt célzott véradást szerveztek a részére. Az elmúlt napokban számos önkéntes jelentkezett, hogy segíteni szeretne. Mivel a felhívás az ország minden területére, sőt, a határokon túl is eljutott, több kérdés is felmerült a véradás menetével kapcsolatban. Egyrészt, a név önmagában nem elég, a véradáshoz szükség van a fiú születési idejére és tajszámára is. Előbbi: 1997. 02. 04., utóbbi: 112-028-895. Erik vércsoportja 0Rh+, jelenleg a pécsi 400 ágyas klinikán ápolják.

A komlói véradó állomáson szerdán, valamint július 4–5–6-án és 11–13-án 7 és 11 óra között lehet vért adni. Az érdeklődők a 72/481-137-es telefonszámon kaphatnak további információt. Bár sokan kérdezték, hétvégén sajnos nincs lehetőség a véradásra, ha csak nincs szervezett kitelepülés valamelyik intézményben. Külföldről sem tudják a vért eljuttatni a fiúnak, hiába a segítő szándék. Hogy mennyien mozdultak meg a felhívásra, jól mutatja, hogy csak a megjelenés napján 32 egység vért adtak le a komlói állomáson Erik részére.

Nincs válasz

Hivatalosan a mai napig nem erősítették még, mi okozhatta a tragédiát. A találgatások szerint benzin (és benzingőz) is volt az épületben, az gyulladt meg. Az a szóbeszéd is tartja magát, hogy a fiúk sikeres szakvizsgájukat, érettségijüket mentek megünnepelni a garázsba... Erikért és két elhunyt barátjáért több mint százan gyújtottak gyertyát másnap, a mécsesek beborították a garázsfeljárót. Az egyik fiataltól épp kedd délelőtt vettek végső búcsút a rokonok, hozzátartozók.

Címkék#komló

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!