Kék hírek, bulvár

2014.09.22. 12:05

Egy év három hónap „Daflics ezredesnek”

Nem jogerősen egy év három hónap fogházra ítélte a napokban a Szekszárdi Járásbíróság hatósági személy elleni erőszak kísérlete miatt a pécsi B. Ferencet, a magát „Daflics ezredesnek” nevező férfit.

M. B. (Dunántúli Napló)

A roma gárda egykori szervezése miatt elhíresült férfinak az indoklás szerint súlyos betegségére tekintettel kell letöltenie a legenyhébb büntetés-végrehajtási fokozatban a szabadságvesztést.
B. Ferenc tavaly Pécsett, az előzetes letartóztatásáról döntő tárgyalásán okozott botrányt, miután más bűncselekmények gyanúja miatt a Liszt Ferenc Repülőtéren őrizetbe vették.

Miután a bíró elrendelte az előzetes letartóztatásba helyezését, az „ezredes” indulatossá vált, olyannyira, hogy trágár kifejezésekkel illette a bírót, sőt kirángatta a pulpitus előtti korlátot, megpróbált azon átlépni, hogy a bírót bántalmazza. A tettlegességet a teremben lévő rendőrök akadályozták meg, a férfit a földre teperték.

2012-ben számoltunk be arról, hogy Pécsi Romák Egyesülete néven cigány önvédelmi szervezet alakult. Ezt követően az alapítót, az ezredest letartóztatták, de tudomásunk szerint végül emiatt nem emeltek vádat ellene.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!