Kosárlabda

2024.04.03. 09:29

Nem agyalna sokat a pécsi szakember, ha hívná az új szövetségi kapitány

Móga Richárd

Fotó: Szabó Miklós

A korábbi kiváló játékos, Iványi Dalma a Kossuth Rádiónak adott interjúban elmondta: az elbukott olimpiai selejtezőt követően van benne egy olyan érzés, hogy „a kudarc után mutassuk meg, hogy mi mégis erősebbek vagyunk”.

– Ha Völgyi Péter gondolkodik bennem, mint segítője, egyértelmű, hogy vállalnám – jegyezte meg a pécsi szakember, aki az eddigi szakvezető, Székely Norbert egyik másodedzője volt a nemzeti együttesnél.

Székely a múlt héten mondott le posztjáról, és a magyar szövetség elnöksége Völgyit nevezte ki utódjának.

– Nagyon fontos, hogy felálljunk innen is. Ezt a tapasztalatot is építsük be, és lépjük meg azt a két lépcsőfokot, amely a következő olimpiai selejtező megoldásához kell – mondta a 134-szeres válogatott irányító, aki négy Európa-bajnokságon és egy világbajnokságon szerepelt, csak olimpián nem járt.  – Nagyon jó játékosaink vannak, szakmailag is nagyon jó emberek dolgoznak a magyar kosárlabdában. Járni kell tovább az utat, és kijutni a következő Európa-bajnokságra.

Az NKA Universitas Pécs női kosárlabdacsapatának másodedzője kitért arra is, hogy a 2024-es évben érik kudarcok: a válogatott elbukta az olimpiai selejtezőt, klubjával pedig nem jutott be a Magyar Kupában és a bajnokságban a négy közé. Ahogy fogalmazott: ezzel együtt bízik benne, hogy ettől erősebb lesz, megtapasztalja, hogy mit kell másként és jobban csinálnia, és idővel eldől, szeretne-e más szerepkörben dolgozni, azaz vezetőedző lenni, vagy az utánpótlással foglalkozni, tanítani, fejleszteni játékosokat. Mint mondta, szeretne magának adni egy kis időt, hogy jó döntést hozzon, olyat, amely mellé érzelmileg és ésszel is száz százalékig oda tud állni.

Forrás: MTI.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában