2024.03.04. 20:30
Az élvonalat megjárt játékos is bekerült a forduló válogatottjába
Több meglepetést is hozott az AutóCity Volkswagen Baranya Vármegyei I.-es bajnokság tizenhatodik fordulója, gondolhatunk itt akár a nyitómérkőzésre, mikoris a listavezető Villány négy gólt kapott a PTE PEAC II. vendégeként. Na de kevesen számítottak arra is, hogy a Komló győzelmet arat a Lovászhetényben, a kör zárómeccsén pedig mindenki több izgalmat remélt.
Forrás: Jancsus Ernszt
A PTE PEAC II. megadta a forduló alaphangját azzal, hogy a szombati játéknap első mérkőzésén borította a papírformát, s négyet rámolt be a villányi kapuba. Győri Márk gyakorlatilag lehúzta a rolót, csupán büntetőből kapott gólt a nyolcvankilencedik percben. Csapattársai közül is bárki helyet érdemelt volna a legjobbak között, de portálunknál még a duplázó Miltner Szabolcsnak, valamint Schuszter Robinnak szavaztunk bizalmat.
Turi Zsolt debütálása nem indult álomszerűen a Komló kispadján, hiszen már a hatodik percben előnyhöz jutott a Lovászhetény-Pécsvárad, de sikerült fordítani. Igaz, villámgyorsan egalizált a bajnokaspiráns, majd sokan elkönyvelték már a döntetlent, de aztán a kilencvenharmadik percben érkezett Bognár Botond, aki másodszor is betalált Matesz kapujába. A huszonegy esztendős játékos mellett tehát nem kell sokat érvelni, de Illés Szabolcs és Turi Tamás is rengeteget tett azért, hogy kiemeljük őket.
Siklóson kiszakadt a gólzsák, nyolc találatot láthatott a publikum. Az NB I.-et is megjárt Szabó Ádám Imre góllal mutatkozhatott be hazai környezetben, Szabó Dániel Csaba pedig ismételten magas szintet képviselt.
A Bóly nem kegyelmezett, igaz, a PVSK nem is jelentett kihívást, de Stefán Levente és Zsebe Dávid helye így is megkérdőjelezhetetlen.