2023.10.06. 14:20
Az egyik veretlen klub Pécsen, a másik viszont hazai terepen bizonyíthat
Fotó: Szabó Miklós
A hétvégén rendezik az AutóCity Volkswagen Baranya vármegyei II.-es bajnokság hetedik fordulóját, az idei mezőny erősségét pedig az is jól jelzi, hogy már csak csupán két veretlen együttes maradt, sőt, a listavezető Véménd és a négy meccset lejátszó Szederkény még csak pontot sem vesztett.
Előbbi vendégjátékával kezdődik a közelgő kör, méghozzá a PTE-PEAC harmadik számú csapatának otthonában. A pécsi klub jól kezdett, de az utóbbi három bajnokin mindössze két pontot gyűjtött, így a formát, na meg a tabellát tekintve nem is lehet kérdés, hogy ki az esélyesebb.
A Szederkény a hullámzóan szereplő Beremendet fogadja, így ezen az összecsapáson is nehéz elképzelni azt, hogy borulhat a papírforma. Persze a tavalyi szezonban negyedik helyen végzett beremendi brigád szeretne feljebb kapakszkodni a tabellán, ehhez viszont elől élesnek kell lenni, mert Szigeti Endre legénysége csak három gólt kapott, hátul pedig résen kell lenni.
Mindeközben a címvédő Ócsárd hazai környezetben gyűjtögetheti a pontokat, a Himesháza is hazai terepen érvényesítheti a papírformát, a feljutó Szajk pedig a sereghajtó ellen gyarapítaná győzelmei számát.
Vármegyei II., 7. forduló
Okt. 07., szombat, 15.00
PTE-PEAC III.–Véménd KSE
Okt. 08., vasárnap, 15.00
Gyógyfürdő Harkány–Kétújfalui SE, K. Ócsárd SE–Sport36 Komlói Bányász II., Közműépker Lánycsók SE–Boda-Diana SE, Kaitz Agro Somberek SK–Szajki SE, Szederkényi SE–DDC Focivilág Beremend, Himesháza KSE–GSH Töttös SE.