Labdarúgás

2023.06.24. 14:20

Péter József: sok mindent mérlegre kellett tennem

Móga Richárd

Fotó: Löffler Péter

Az elmúlt években leginkább a gólokért volt felelős Péter József, de a sokat látott sportember a 2023/24-es idényben a Mohács labdarúgócsapatának vezetőedzőjeként dolgozik majd, így nyerő húzásaival lophatja be magát a szurkolók szívébe.

Tény, hogy sokakat villámcsapásként ért a hír, hogy hiába a veretlen szezon és a feljutás, a következő idényben már nem Kvanduk János lesz a tréner. Mindenesetre közeleg a felkészülési időszak a harmadosztályra, így a mohácsi vezetőségnek döntést kellett hoznia a pótlását illetően.

– Nem agyaltam túlságosan sokat, hiszen hirtelen jött a felkérés – nyilatkozta portálunknak Péter József. – Egy biztos, nem volt egyszerű döntés. Sok mindent mérlegre kellett tennem. Nagy lehetőség, de tudom, hogy nem lesz egyszerű feladat. Egy nagyon sikeres, eredményes időszakon vagyunk túl, amihez gratulálok mindenkinek. Tudjuk, hogy sok munka vár ránk, de várjuk már a kihívást.

Ahogy azt a Mohács labdarúgócsapatának vezetői a közösségi felületen jelezték, megújuló kerettel és stábbal készül majd a klub a 2023/24-as idényre, így biztosan várható még mozgás az együttes háza táján.

– Az új keret kialakításán dolgozunk, mindenképp szeretnénk új játékosokkal megerősíteni a csapatot – vélekedett az újdonsült vezetőedző. – Az osztálylépéssel nem sok pihenőjük van a focistáknak, de remélhetőleg egy sikeres felkészülést tudhatunk majd maguk mögött, utána pedig minél gyorsabban szeretnénk felvenni az új liga tempóját. Nekünk újoncként egy célunk lehet erre a szezonra: sikeresek kivívni az osztályban maradás jogát.

Tavaly július 7-én lettek nyilvánosak az NB III.-as csoportbeosztások, majd július 08-án történt meg a sorsolás. Ezekre az időpontokra lehet számítani idén is.

– Én már akkor elégedett leszek, ha sikerül bebizonyítanunk, hogy helyünk van az NB III.-as mezőnyben – így Péter József. – Ezt szeretnénk minél jobb játékkal, de leginkább az eredményekkel bizonyítani. Biztos vagyok benne, hogy a csapat mindent el fog követni ennek érdekében, és remélhetőleg sok örömet szerzünk a kilátogató szurkolóinknak is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában