Gazdaság

2016.06.28. 17:39

Eső miatt csúszik az aratás

Hiába vágásérett az ősziárpa, hiába lehetne elkezdeni a repce aratását, a változékony esős időjárás miatt csak nehezen indul, és várhatóan a szokásosnál drágább lesz az idei betakarítás.

Kaszás Endre (Dunántúli Napló)

A tavalyinál jobb évre számíthatnak a gabonatermesztők, azonban a májusi–júniusi viharok és a mezei pockok szórványokban jelentkező kártétele miatt így is terméskiesés várható. A kora tavaszi időjárás a kalászosok érésének is kedvezett, így már Péter-Pál környékén, vagyis már az elmúlt héten megindulhatott a korai érésű búza, árpa aratása, sőt a repcéé is a déli megyékben, így Baranya egyes területein is. Ez a szokásosnál két héttel korábbi munkakezdést jelentett.

Ami eső formájában jól jött tavasszal, az most viszont hátráltatja a munkát. Hiába vágásérettek az őszi vetésű gabonák, a repce, a szórványosan érkező, ugyanakkor alkalmanként igencsak bőséges csapadék akadályozza a repülőrajtot az aratásban. Az eső nemcsak azért okoz problémát, mert utána akár egy-két napig sem lehet rámenni a földekre, hanem azért is, mert a csapadék-utánpótlás miatt felveri a zöld gyom a már vágásérett, sárga gabonát, rontva annak minőségét. Ráadásul a már kiszáradt, érett szemek újra nedvességet kapnak. Ismételt kiszáradásuk vagy „lábon” történhet meg, vagy előfordulhat az a rendkívüli helyzet, hogy nyár közepén szárítani kell a terményt.

A megyében a rendelkezésre álló gépi kapacitás elegendő, de a már említett okok miatt így sem készülhetnek problémamentes betakarításra a gazdák. A tavasszal több alkalommal is előforduló viharos szél, néhol a szélsőségesen sok csapadék (volt, ahol jég is) megfektette a gabonát, így ezeken a helyeken csak nehezen, magveszteséggel tudják levágni. A pockok pusztítása ugyan lényegesen visszafogottabb, de ezzel a kártétellel is számolniuk kell a gazdálkodóknak.

Biztatóan alakulnak a terményárak

A vegyes terméskilátások mellett biztatóan alakultak a termelői árak az utóbbi hetekben. Jelenleg tonnánként 48–50 ezer forint között mozog a jó minőségű és tisztaságú takarmány- és az étkezési búza ára is. Ami a várakozásokat illeti, a gazdák szempontjából biztató lehet, hogy az elmúlt évben is bőven elmozdultak a tarifák az 50 ezer feletti tartományba. Az árak alakulását azonban nemcsak a hazai termés mennyisége és minősége befolyásolja, hiszen – ahogy a magyar búzából is komoly tételek mennek exportra, úgy – számítani kell külföldi szállítmányok hazai megjelenésére is. A hazai gazdáknak a legnagyobb vetélytársai az ukrán és a román termelők.

Kiemelt figyelmet kap a tűzvédelem

Az elmúlt három évben 121 kombájn, 126 bálázógép és 59 traktor égett le, valamint 17 traktor pótkocsi szálas rakománya lett a tűz martaléka hazánkban. Az aratás tűzvédelmi szabályairól az Országos Tűzvédelmi Szabályzat rendelkezik. Eszerint a kalászos termény betakarítási, szalma-összehúzási és bálázási munkáiban olyan munkagép vehet részt, amin van tűzoltó készülék. A tarlóégetés külterületi irányított égetésnek minősül, amely katasztrófavédelmi kirendeltségi engedélyhez kötött, és legfeljebb 10 hektár egybefüggő területen végezhető. A kérelmet az égetés tervezett időpontját megelőző 10. napig kell benyújtani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!