Gazdaság

2014.09.22. 18:01

Állami szakképzés: nem igazodik a helyi viszonyokhoz?

Már bevezetése előtt gellert kaphat az új szakképzési rendszer: úgy tűnik, hogy az előzetes egyezetések ellenére sem működik maradéktalanul a szakmaiság a szakirányok és a kvóták meghatározásában.

Kaszás Endre (Dunántúli Napló)

Bár még csak a tervek szintjén beszélnek a hazai szakképzés átalakításáról, az első számok nem feltétlenül kedvezőek Baranya megye számára: az előzetesen meghatározott irányok nem mindenhol fedik a térségben meglévő munkaerőigényt. Megyénk számára előzetesen 151 képzési szakirányt rögzít az Emberi Erőforrások Minisztériumának tervezete, amivel önmagában még nem lenne baj. Viszont az, hogy a húsipari szakmunkások képzése – a Mohácson épülő gigavágóhíd egyértelmű munkaerőigénye ellenére – nem szerepel a kedvezményezett szakmák között, már problémás. Ahogy abból is baj lehet, hogy a kereskedőképzést annak ellenére támogatja a tervezet, hogy a regisztrált álláskeresők között ezer fölött vannak az eladók, pénztárosok stb. Baranyában.

Ezek a „melléfogások” azért meglepőek, mert az új szakképzési program előkészítéseként a megyei fejlesztési képzési bizottság – tagjai között a gazdasági kamarák, az állami képzési rendszer térségi képviselőivel, valamint a szakképzési terület szakértőivel – pontosan, a helyi gazdaság szereplőinek visszajelzései szerint térképezte fel a munkaerőigényeket. Ezek alapján a tárca pontos irány/arány adatokat kapott a megyéből.

---------------------------------------------------------------------------
Szavazzon a középső hasábban! Önnek mi a véleménye a szakképzési rendszer átalakításának tervezetéről?
---------------------------------------------------------------------------

Mint dr. Síkfői Tamás, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara titkára hangsúlyozta, a szakmai testület tagjai attól tartanak, hogy a megyében egyébként egyre jobban működő, a gazdaság igényeire fókuszáló képzési módszer politikai vagy intézményi érdekek miatt torzul, ami sem a munkáltatók sem pedig a tanulás utáni álláskeresők helyzetét nem könnyíti meg. Erről, abban bízva, hogy a tervezet még módosítható, nemcsak a tárca illetékeseit, hanem a térség országgyűlési képviselőit is tájékoztatták.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!