Közélet

2006.10.04. 16:29

Van, ahol két szavazat döntött vasárnap

Baranya | A kisebb településeken az önkormányzati választásokon a szó szoros értelmében bebizonyosodott: minden szavazat számít, ugyanis a polgármesteri címről több helyütt is csak néhány voks döntött.

BAMA

A legszorosabb eredmény Márfán született. A faluban öten is indultak a polgármesteri székért, s azt végül, mindössze két szavazat előnnyel Ollós Gábor hódította el. A településen 164-en szavaztak, ebből ötvenhatot tudhat magáénak a nyertes, a második helyezett Korsós Csaba pedig ötvennégyet.

Legtöbben, szám szerint nyolcan Nagypeterden pályázták meg a polgármesterséget. Ennek ellenére viszont viszonylag simán nyert Tímár József, aki a közel négyszáz leadott szavazat mintegy negyven százalékát szerezte meg, a többi jelölt meg sem tudta szorítani.

Alsószentmárton ugyancsak beírta magát a baranyai választási krónikák „leg” –jei közé azzal, hogy harminckilencen indultak a hét képviselői helyért. Végül azonban ott is viszonylag sima volt a befutó.

További részletek a Dunántúli Napló csütörtöki számában

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!