Közélet

2006.07.30. 18:21

Expo Center: rendőrségi feljelentés az átalakítás miatt

Az Expo Center beruházójának a bíróság megtiltotta, hogy a színházsátor ponyvaszerkezetét vagy egyéb szerkezeti részét elbontsa, átalakítsa, s a felelős őrzésben lévő épületeket használatba vegye. A sátorszerkezet kivitelezője azonban, miután azt tapasztalta, hogy dolgoznak a helyszínen, rendőrségi feljelentést tett.

BAMA

A bíróság álláspontja szerint a Pécsi Rendezvényszervező Kht. az Expo Centert még tavaly decemberben felelős őrzésre vette át. Egy jogszabály értelmében a felelős őrzés alatt az őrző az átvett létesítményt nem használhatja. Ha pedig újbóli szakvéleményt, állapotfelmérést vagy akár csak szemrevételezést kellene az ügyben elrendelni, a beavatkozások miatt a szakértő már nem lenne abban a helyzetben, hogy ismételten megszemlélhesse a helyszíni állapotokat. S végül: a jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy a KIPSZER Rt. által megkezdett kivitelezési munkákat más fejezze be.

Fellebbezési jogával persze él a Rendezvényszervező, tájékoztatta lapunkat Kapás Szabolcs ügyvezető, de tekintettel a bírósági szünetre, s az ügy bonyolultságára, tesszük hozzá, a beruházó akkor sincs könnyű helyzetben, ha esetleg számára kedvező döntés születne. Hiszen szeptember elsején, a város napján, itt számos rendezvény kapna helyet, főként a Rómeó és Júlia musical, amelyre szeretnének háromszor hatezer jegyet eladni.

A napokban a rendőrség is a helyszínen járt, miután Gegő Gábor, a dombóvári Gegő Fémipari Kft. ügyvezetője feljelentéssel élt ismeretlen tettes ellen, aki elmondása szerint a cége által felépített Expo Center acélszerkezetű ponyvás részét bontani kezdte. Gegő szerint a „bűncselekménnyel okozott kár, rongálással körülbelül 40 millió forint”. A Gegő Kft. a Bayer Center alvállalkozójaként vett részt a rendezvényközpont felépítésében. Gegő álláspontja szerint, mivel a Rendezvényszervező a szerkezetet nem vette át a szakhatósági engedélyek megléte ellenére sem, azok továbbra is a Gegő Kft. tulajdonában vannak. A 40 milliós kárérték csak a ponyvára vonatkozik, érvel, az alatta lévő acélszerkezetek állapotáról nem tud nyilatkozni, sem az azokban keletkezett esetleges károk nagyságáról. A cég az általa felépített szerkezetekre 10 év garanciát vállalt, melyet így nem tud fenntartani, mivel azokat idegenek megrongálták.

Kapás Szabolcs szerint csupán az oldalsátrakon dolgoztak, méghozzá azért, hogy az esetleges szélkárokat és a beázásokat megelőzzék. Egyébként bízik a fellebbezés hatékonyságában, s abban, hogy szeptember elsejéig elkészülnek a munkálatokkal. Arra a kérdésünkre, hogyha ez mégsem sikerül, hol tartják majd meg a Rómeó és Júlia előadásokat, azt válaszolta, hogy mindenképpen az Expo Center területén, hiszen szabadtéri produkcióról van szó. Ez pedig nem érinti az épületeket, vagyis nincs jelentősége annak, ha azok használatára vonatkozó bírósági tilalom még akkor is fennáll. Az épületek érintetlenségének ellentmondani látszik július 27-i számunkban megjelent fizetett hirdetés szövege, amelyben Kapás Szabolcs többek között kifejti: „A szünetben a komplexumban működő étterem biztosítja az alkalomhoz illő étel- és italfogyasztást”.

Megszólalnak a polgármesterjelöltek: vizsgálódnának

Tasnádi Péter, az MSZP polgármesterjelöltje érdeklődésünkre elmondta, hogy az Expo Center építése körül kialakult helyzet részleteit nem ismeri, de természetesen tájékozódni fog. Polgármesterré választásának esetén mindenképpen olyan megoldást kezdeményez majd, amely a lehető legtöbb érintett helyi vállalkozó számára elfogadható eredménnyel jár.

Páva Zsolt, a Fidesz jelöltje úgy véli, mindenekelőtt az vizsgálandó, hogy egyáltalán szüksége volt-e a városnak egy ilyen típusú beruházásra, ráadásul éppen a volt szennyvíztelep helyén. Nem ért egyet azzal, ami már többször is elhangzott, hangsúlyozza, hogy magánépítkezésről van szó, miután egy városi cég a beruházó. Ugyanakkor nagyon fontos az építkezésben részt vevő magáncégek kártalanítása. Hiszen őket anyagi szempontból nagyon súlyosan érinti, hogy munkájukat nem fizették ki, hiszen létük forog veszélyben.

Megegyeznének a vállalkozók a beruházóval

Az építésben részt vevő vállalkozók hajlandóak bármikor megegyezni a beruházó Pécsi Rendezvényszervező Kht.-vel a munkálatok befejezéséről annak érdekében, hogy az oda szervezett programok ne maradjanak el. Eddig nem sikerült tárgyalási pozícióba kerülniük, most bíznak a különös helyzetben. Nem kívánnak évekig pereskedni, de szeretnék, ha eddigi munkájukat korrekt módon kifizetnék. Úgy vélik, felelőtlen döntés eredménye, hogy 280 milliós összegért javítják az épületet, miközben ők ezt ingyen megtették volna. Szándékukat többször is jelezték írásban, de a megrendelő elutasította ajánlatukat. Úgy gondolják, hogy a szerződést egyoldalúan mondta fel a beruházó a műszaki átadás napján, miközben az átvételhez minden hatósági engedély megvolt. Időközben az is kiderült, érvelnek, hogy a sátorszerkezetet nem kell lebontani, javítható, s ezt több szakértő megerősítette.

Páva Zsolt, a Fidesz jelöltje úgy véli, mindenekelőtt az vizsgálandó, hogy egyáltalán szüksége volt-e a városnak egy ilyen típusú beruházásra, ráadásul éppen a volt szennyvíztelep helyén. Nem ért egyet azzal, ami már többször is elhangzott, hangsúlyozza, hogy magánépítkezésről van szó, miután egy városi cég a beruházó. Ugyanakkor nagyon fontos az építkezésben részt vevő magáncégek kártalanítása. Hiszen őket anyagi szempontból nagyon súlyosan érinti, hogy munkájukat nem fizették ki, hiszen létük forog veszélyben. Megegyeznének a vállalkozók a beruházóval Az építésben részt vevő vállalkozók hajlandóak bármikor megegyezni a beruházó Pécsi Rendezvényszervező Kht.-vel a munkálatok befejezéséről annak érdekében, hogy az oda szervezett programok ne maradjanak el. Eddig nem sikerült tárgyalási pozícióba kerülniük, most bíznak a különös helyzetben. Nem kívánnak évekig pereskedni, de szeretnék, ha eddigi munkájukat korrekt módon kifizetnék. Úgy vélik, felelőtlen döntés eredménye, hogy 280 milliós összegért javítják az épületet, miközben ők ezt ingyen megtették volna. Szándékukat többször is jelezték írásban, de a megrendelő elutasította ajánlatukat. Úgy gondolják, hogy a szerződést egyoldalúan mondta fel a beruházó a műszaki átadás napján, miközben az átvételhez minden hatósági engedély megvolt. Időközben az is kiderült, érvelnek, hogy a sátorszerkezetet nem kell lebontani, javítható, s ezt több szakértő megerősítette. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!