Képgalériák - Baranya megye

Kapitális harcsát fogtak Magyarlukafán

Somos Roland és édesapja emelte a partra a fotókon látható óriási harcsát. Két és fél óra után sikerült kifogniuk, majd visszeengedték a tóba.

Katasztrófavédelem: Nemzeti minősítő gyakorlatot rendeztek Komlón

„Kisebb földrengés rázta meg hajnali négy órakor a bányászvárost, beomlottak a bányaüregek, megsérültek az épületek a közművezetékek és több baleset is történt” – ebből a katasztrófahelyzetből indult ki a Mecsek és Somogy Mentőcsoport számára rendezett nemzeti minősítő gyakorlat.

Szikláról leesett férfit mentettek a pécsi tűzoltók

A kővágószőlősi Babás szerköveknél egy személy mélyedésbe esett, a mentősöknek és a tűzoltóknak sikerült kiszabadítaniuk. A férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

A pécsiek kocsija a sofőrrel együtt hetven kiló

A Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Karának diákjai által megtervezett és összeszerelt járművet tegnap mutatták be az érdeklődőknek. A furcsa autó a jövő héten már Rotterdamban, a Shell Eco Marathon versenyen szerepel majd. A jármű a különleges technikai eljárásoknak köszönhetően mindössze hetven kilót nyom – a sofőrrel együtt. Képünkön a fejlesztőcsapat.

Megkezdődött a fűszerünnep Pécsen

Az I. Pécsi Fűszerünnep és Hungarikumok Találkozója öt napon át grillbajnokságot hoz a Jókai térre, fűszervásárt a Kossuth térre, hungarikumok találkozóját a Széchenyi térre.

Ballagás 2012 - ANK Gimnázium és Szakközépiskola

Az ANK Gimnázium és Szakközépiskola ballagása.

Michelisz győzött a Hungaroringen

Michelisz Norbert nyerte a túraautó-világbajnokság (WTCC) mogyoródi állomásának vasárnap délután rendezett második versenyét.

Pécsi tűzoltónap

Az idei tűzoltónapi bemutatón a feltételezés szerint a lakó elfelejti a tűzhelyre feltett ételt, mely később lángba borítja a lakást. A bemutatót az "A" csoport mutatta be, a tűzoltó laktanya udvarán.

Gyönyörű lányok, csini ruhában, villányi vörössel

A Covergirls, vagyis Bódi Sylvi, Dukai Regina, Debreczeni Zita, Zimány Linda és Horváth Éva a ruhatervezésen túl, hamarosan gasztronómiai újdonságokkal is jelentkezik. A konkrétumokról a május 17-i budapesti bemutatón rántjuk le a leplet, ám addig még sort kerítünk egy hivatalos design egyeztetésre is Villányban.

Ballagás 2012 - Radnóti Miklós Szakközépiskola, Mohács

A Radnóti Miklós Szakközépiskola ballagása.

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | következő »

Állásajánlatok

Előző
  • Kos
  • Bika
  • Ikrek
  • Rák
  • Oroszlán
  • Szűz
  • Mérleg
  • Skorpió
  • Nyilas
  • Bak
  • Vízöntő
  • Halak
Következő

Mai horoszkóp

  • A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
  • A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
  • Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
  • Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
  • Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
  • Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
  • Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
  • Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
  • Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
  • Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
  • Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
  • Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz
Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak

Ingatlankereső

Receptválogatások

Epres receptek tengere

Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!

Etarget hirdetések
Házhoz visszük a híreket!

Rovatok