2010.06.24. 22:39
Japán győzelem és továbbjutás
A japán válogatott némi meglepetésre kétgólos győzelmet aratott a dán együttes felett a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság E csoportjának csütörtöki harmadik fordulójában, ezzel a holland alakulat mögött másodikként bejutott a nyolcaddöntőbe.
A második félidőben sem változott alapvetően a helyzet, a távol-keletiek továbbra is szervezetten futballoztak, a dán próbálkozásokban pedig nem volt átütőerő, így némileg váratlanul jött a szépítés egy tizenegyes nyomán. Aztán a végén a japánok akcióból is eredményesek voltak, s szervezett, koncentrált játékukkal megérdemelten jutottak a legjobb 16 közé, ahol Paraguayjal mérkőznek majd.
[caption id="" align="alignleft" width="334"] Japán öröm
[/caption]A vb-re a magyarok selejtezős csoportjából első helyen kijutó dánok befejezték szereplésüket.
Japán-Dánia 3-1 (2-0)
Rustenburg, Royal Bafokeng Stadion, 22.967 ezer néző, v.: Jerome Damon (dél-afrikai)
gólszerzők: Honda (17.), Endo (30.), Okazaki (87.), illetve Tomasson (81.)
sárga lap: Endo (12.), Nagatomo (26.), illetve Kröldrup (29.), C. Poulsen (48.), Bendtner (67.)
Japán: Kavasima - Abe, Nakazava, Tulio, Komano - Nagatomo, Okubo (Konno, 88.), Endo (Inamoto, 91.), Haszebe, Macui (Okazaki, 74.) - Honda
Dánia: Sörensen - S. Poulsen, Agger, Kröldrup (Larsen, 56.), Jacobsen, Rommedahl - C. Poulsen, Jörgensen (J. Poulsen, 34.), Kahlenberg (Eriksen, 63.) - Tomasson, Bendtner
17. perc: szabadrúgáshoz jutottak a japánok, Honda mintegy 28 méterről, kissé jobbról, ballal nagy gólt lőtt (1-0).
30. perc: újabb szabadrúgással növelték előnyüket az ázsiaiak, Endo 27 méterről, középről, jobbal a bal alsó sarokba csavarta a labdát (2-0).
81. perc: Hasebe ellökte Aggert a 16-oson belül, a megítélt tizenegyeshez Tomasson állt oda, elsőre még hibázott, az ismétlésnél azonban már nem, a Kavasimáról kipattanó labdát a kapu bal oldalába emelte (2-1).
87. perc: Honda szép csellel játszotta tisztára magát, hat méterről, balról középre adott, Okazaki pedig Sörensen kapujába passzolt (3-1).