Óriáshuszár Pécsett: száműzik a belvárosból
Mik ezek?
XA világ legnagyobb ólomkatonájának 2010-re történő felállításáról a városvezetés egyelőre hivatalosan nem nyilvánított véleményt, de úgy tűnik, hogy nem szívesen látnák a történelmi belvárosban a 12 méter magas ólomhuszárt, amelyről még nem tudják, hogy műalkotásnak tekintsék-e vagy csak Guinness-rekordnak.
A Humán Főosztály alkalmi bizottságot hozott létre az ólomhuszár felállításával kapcsolatban. Ennek tagjai Póla József főosztályvezetőn kívül az ötletgazda, Kovács Zoltán újságíró, Pál Zoltán szobrászművész, az EKF Művészeti Tanács tagja és Bagoly Attila főépítész voltak.
Akár Kertváros határába is kerülhetne a szobor, ebben az esetben ez a kép fogadná a Harkány felől érkezőket (montázs: DN)
Kovács Zoltán szerint megfelelő helyszín lenne az új koncertterem vagy a Tudásközpont parkja, a PMFC-pálya környéke, vagy a város déli része, ahol az új 6-os úton és a délről érkezők szembesülhetnének a szoborral. Ha Pécsett állna az ólomhuszár, mondja Kovács Zoltán, lehetne nemzetközi történészkonferenciát, játékkatona-kiállítást rendezni, megtörtént helyi csatákról készíteni számítógépes programíró versenyt, amelynek eredményét oktatási segédanyagként be lehetne illeszteni a történelem tantárgyba. Tervezhető lovashuszár-találkozó az 1848-ban indult Pécsi Sörgyár ital- és a helyi vendéglátósok korhű gasztronómiai bemutatójával. Fel kellene újítani Illyés Gyula Fáklyaláng című drámáját, amelyet Pécsett olyan kiváló színészek, mint például Bessenyei Ferenc, játszottak, és amely a világosi fegyverletétellel összefüggő Görgey–Kossuth vitáról szól.
A szoboravatáson pedig egy EKF helyszíneket virtuálisan összekötő internetes „köszöntő konferencia” szervezhető a polgármesterek, illetve az ólomkatona világrekordtól búcsúzó kanadai település vezetőjének részvételével.
A gigantikus katona készítője, a Dunaújvárosban élő képzőművész-tanár, Rohonczi Istvánnak viszont, mint mondja, szíve csücske Pécs, hiszen rajztanári diplomáját ebben a városban szerezte. Úgy gondolja, hoszszabb konzultáció és környezettanulmány kell, hogy megelőzze a helyszín megtalálását, hiszen egy négyemeletes ház magasságú alkotásról van szó.
A város kulturális bizottságának tagja, Révész Mária szerint egy mesefigurákat felvonultató játszótér központi alakja lehetne a huszár. A kulturális bizottság elé azonban nem is került még a kérdés, eddig mindössze a Dunántúli Naplóból értesülhettek a fejleményekről.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 15 hozzászólás érkezett-
15. öreg 2008. július 29. 07:13
Nem baj, hogy nagy, de legalább randa
-
14. dil 2008. július 28. 15:14
diletánsok egytől-egyig (a szobrásztól a bizotságig)! ez már AMERIKA, éljen a diznilend.... GRATULÁLOK! Ez tényleg BALKÁN!
-
13. xy 2008. július 28. 13:01
Nem értem miért kell kapásból elutasítani egy ilyen szobrot. Szerintem teljesen rendben van és a leendő helyének környékét biztos h. feldobja. Persze értem én, hogy fanyalogni, mást leszólni és állandóan negatívnak lenni sokkal könnyebb... hasonló gigászi alkotások vannak még a világban, attól függetlenül, hogy épp a győzike vagy mónika showban nem látni.
Csak egy példa kedvéért keressetek rá a google-ben erre: "The Angel of The North" és olvassatok picit utána. -
12. Polgártárs 2008. július 28. 10:49
Révész Mária javaslatára már állítottak úgy fel szobrot,(Várfal északi oldalán,az alagút és az Ágoston tér közötti részen) hogy még meg sem szavazta a közgyűlés de már állt.És fizették ki a szobrászt már előre ,nehogy kiderüljön miért is, kinek volt jó hogy az odakerült.(anyagilag)
Valami fantasztikus, mindenkinek tudom ajánlani megtekintésre.(Köze nincs a város jellegéhez.)
Na valamiért, erről a GIGÁSZRÓL is ilyen gondolatok merültek fel bennem.
És különben is mit várhatuk olyan politikusoktól akik az itt élők f...val verik a csalánt.(28milliárd hiány+ 2,8 milliárd hitel!) -
11. vlaszák 2008. július 28. 08:09
Tisztelt véleménynyilvánítók! Az alkotók nevében szeretnék néhány gondolatot megosztani Önökkel.Rendkivül sajnálom,hogy csak az alábbiakban szereplő vélemények fogalmazódtak meg a hozzászólások sorában.A magunk reszéről nem kívánunk a verebek érdekében változtatni a szobor anyagán.Nem áll szándékunkban elvtelenül nagyobb jelentőséget tulajdonitani kezdeményezésünknek,pláne más sokkal fontosabb,nagyobbhorderejű EKF beruházással,rendezvénnyel szemben.A helyszint illetően Pécs lehetséges de nem,kizárólagos felállításihely.Az elmúlt hetekben sok cikket olvastam lapukban.Különösen sajnálatosnak tartom hogy a hozzászólások legnagyobb része borzasztóan negetív, nemegyszer nélkölözi a kulturáltság csíráját is.Véleményem szerint örülniük kellene,hogy 2010 kapcsán az országos átlagot messze meghaladó beruházások történnek gyönyörű városukban.Színvonalasabbnál szinvonalasabb programokon vehetnek részt.Megmutathatják az országnak és egész európának hogy összefogva a megvalósult eredményeknek örülve mire képesek.Kívánok önöknek sok sikert és olyan elégedettséget optimizmust amit az ólomhuszár alkotói éreznek akkor amikor napról napra látják megvalósulni azt amit két évvel ezelőtt elképzeltek.Tisztelettel vlaszák mihály
-
10. öreg 2008. július 28. 07:50
GICCS
-
9. Bagoly 2008. július 27. 22:25
Nem kell aggodni az ólomhuszár nem kerül Pécsre,nem Tasnádi-Juhász-Mészáros triumvirátus ötlete.Ha nincs hasznuk belöle ,nem is kell.
-
8. elvtárs 2008. július 27. 17:54
Hogy hova kerül, nem tudom!
Azt csiripelik a verebek, hogy a pénzügyér Veres klán hulladék-hasznosító tagozata szép ősz-szakálú, igazmondó vezetőjének átmeneti állami megőrzése kapcsán nyakukon maradt a honvédségi géppisztoly töltényekből kiolvasztott ólomból mintegy 675 mázsa.
A jelentős hadi rutinnal rendelkező fő rábólintó részvényes Szekeres elvtárs jutaléka emiatt veszélyben forog, az ólmot fel kell használni.
Tudnék állami jótevőket, akiknek a fülébe, forrón...
Elfogyna!
-
7. pestnek 2008. július 27. 17:43
Jó téma ez a szobor, a csak az álmokban létező nagy honvédő lassan már az EKF-el azonos médiafelületet foglal el, hős és eredményes Mészáros elvtárs őszinte szomorúságára.
Ez a fantazmagória (ólómból, betonból,ólmozott betonból, stb.) valakinek kipattant az egyik testrészéből, mint világmegváltó ötlet, s miután az illető nyílvánvalóan nagy ember lehet (VALAKI valakije), tehát beindultak a nagy ötletelések.
A baranyaiak szerencsések, regionális ujságjuk mai számában egy oldalnyit olvahatnak erről az egetrendetően fontos ügyről.
Javasolom a budapesti időkerék mellé ehelyezni, egy ekkora vitéz talán meg tudná akadályozni még egy akkora baki elkövetését. -
6. Petya 2008. július 27. 14:55
A Dunántuli Napló szerint Kozármiseleny is befogadná!! csak azt nem tudom h hova akarnák rakni mikor minden kis zegzugot beépit az önkormányzat:S
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









