Közélet

2009.02.05. 10:22

Csúcstechnika: mobillal vehetünk buszjegyet

Világszínvonlú technikai újítást vezetett be a pécsi helyi busztársaság: mobiltelefonnal lehet időalapú jegyet vagy havi bérletet venni csütörtöktől.

(Forrás: PKZrt.)

Az országban elsőként, Pécsett már mobiltelefonon is megvásárolhatók és bemutathatók a helyi közlekedési menetjegyek és bérletek, szükségtelenné téve ezáltal az utasok számára a jegyárusító helyeken való sorbaállást.

Az ország első mobiltelefonos menetjegy és bérletvásárlási szolgáltatása indul csütörtöktől Pécsett, melynek segítségével az utasok a Pécsi Közlekedési Zrt. minden járatára immár mobiltelefonjuk segítségével is bárhol és bármikor, percek alatt megvásárolhatják jegyeiket vagy bérleteiket, a jegypénztáraknál való sorbaállás helyett.

Jegyvásárlás négy lépésben

1. SMS-t küldünk a megadott számra, ahonnan megkapjuk a telepítendő programot. Felteszszük az alkalmazást a telefonra. A program csak Java-képes telefonon, GPRS-kapcsolattal működik.

2. Regisztráljuk bankkártyánkat (16 jegyű kártyaszám és hátoldali kód) a bonyolító cég oldalán, titkos kóddal, hogy más ne fizethessen a telefonnal. Megadjuk egy fényképes igazolványunk számát is.

3. Mikor utazni akarunk, a program menüjéből kiválasztjuk a jegyet vagy bérletet, és megadjuk az érvényesség kezdetét. A központ ráterheli a vásárlást a bankszámlánkra, a jegy képe megjelenik a telefon kijelzőjén.

4. A buszsofőrnek vagy ellenőrnek a telefon kijelzőjén megjelenő jegyet mutatjuk meg, amelyet a program tárol. Amikor a jegy lejár, a kijelzőn elszürkül a színe, és egy piros csíkkal áthúzva jelenik meg.

Az iziSHOP mobil vásárlási rendszerben megvalósított, csupán a telefonok kijelzőjén megjelenő, azaz teljesen papírmentes menetjegyek és bérletek díjának megfizetése nem telefonszámláról, hanem bankkártyáról történik, ahol a jegyek árát nem terheli sem plusz kényelmi díj, sem SMS költség, mindössze a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges mobil internetes kapcsolat (GPRS) néhány forintos díja.

A Pécsi Közlekedési Zrt. által bevezetett új szolgáltatás lehetőséget kínál újfajta, 30 és 120 perces időalapú menetjegyek mellett hagyományos tanuló, összvonalas és nyugdíjas havi bérletek mobiltelefonon történő megvásárlására is. Az elektronikus jegyek és bérletek egyedi színes, grafikai formátumban jelennek meg a mobiltelefonok képernyőjén, így bemutatásukhoz csupán a mobilunk kijelzőjét kell felmutatni a buszvezetőnek vagy az ellenőrnek. A jegyek és bérletek az érvényességük megszűnését színváltoztatással jelzik a telefon kijelzőjén, ahol eredeti színük elszürkül és egy jól látható piros áthúzás jelenik meg rajtuk. Ez az Európában is egyedülálló újításnak számító menetjegy értékesítés a Pécsre látogató külföldiek számára is egyszerűen hozzáférhető. Számukra a menetjegy vásárlás folyamata angol, német és horvát nyelveken áll rendelkezésre telefonjaikon.

Egyszeri letöltés után használható

Amennyiben az utas először találkozik az iziSHOP-pal, használatához le kell töltenie az iziSHOP Java alkalmazását a mobiltelefonjára. Ez az izishop kódszó 06 70 70 60 500 alapdíjas számra küldött SMS indításával 2-3 perc alatt elvégezhető, amelyet követően a felhasználó már azonnal kész is a vásárlásra vagy fizetésre.

A vásárlások nem SMS-ben, hanem a telefon menüjének segítségével végezhetők el. A fizetés – az online fizetéseknél is alkalmazott módszer szerint – a kártyaadatok megadásával történik. A tranzakciók és a bankkártyaadatok biztonságát az iziSHOP banki szolgáltató partnere, a CIB Bank szavatolja.

Az alkalmazással egyébként vásárolható még autópálya-matrica vagy budapesti parkolási jegy és bérlet is, de kifizethetünk több ezer színház- és koncertrendezvényre szóló belépőjegyet, webes vásárlásokat, lapelőfizetést több mint 35-féle kiadványra, sőt – a világon először – utasbiztosítást és éttermi számlát is.


 

A vásárlások nem SMS-ben, hanem a telefon menüjének segítségével végezhetők el. A fizetés – az online fizetéseknél is alkalmazott módszer szerint – a kártyaadatok megadásával történik. A tranzakciók és a bankkártyaadatok biztonságát az iziSHOP banki szolgáltató partnere, a CIB Bank szavatolja.

Az alkalmazással egyébként vásárolható még autópálya-matrica vagy budapesti parkolási jegy és bérlet is, de kifizethetünk több ezer színház- és koncertrendezvényre szóló belépőjegyet, webes vásárlásokat, lapelőfizetést több mint 35-féle kiadványra, sőt – a világon először – utasbiztosítást és éttermi számlát is. Jegyvásárlás négy lépésben 1. SMS-t küldünk a megadott számra, ahonnan megkapjuk a telepítendő programot. Felteszszük az alkalmazást a telefonra. A program csak Java-képes telefonon, GPRS-kapcsolattal működik.

2. Regisztráljuk bankkártyánkat (16 jegyű kártyaszám és hátoldali kód) a bonyolító cég oldalán, titkos kóddal, hogy más ne fizethessen a telefonnal. Megadjuk egy fényképes igazolványunk számát is.

3. Mikor utazni akarunk, a program menüjéből kiválasztjuk a jegyet vagy bérletet, és megadjuk az érvényesség kezdetét. A központ ráterheli a vásárlást a bankszámlánkra, a jegy képe megjelenik a telefon kijelzőjén.

4. A buszsofőrnek vagy ellenőrnek a telefon kijelzőjén megjelenő jegyet mutatjuk meg, amelyet a program tárol. Amikor a jegy lejár, a kijelzőn elszürkül a színe, és egy piros csíkkal áthúzva jelenik meg. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!