2008.08.23. 17:39
A Magyar Gárda és a Jobbik ünnepelt Pécs főterén - videóval
Mintegy száz résztvevővel ünnepelte a Jobbik Magyarországért mozgalom szombat délután Pécsen a szerb kivonulás 87-ik évfordulóját, ahol megemlékeztek Szent István örökségéről is. A rendezvényt a Magyar Gárda pécsi szervezete biztosította.
Közös megemlékezést tartott szombaton a pécsi Széchenyi téren az államalapítás ünnepéről és Pécs szerb megszállásának megszűntéről a Jobbik Magyarországért Mozgalom pécsi alapszervezete és a Magyar Gárda – Mecseki Láthatatlanok szervezet.
A megemlékezés becsülhetően százfős közönség előtt zajlott, a csekély részvételt a szónokok azzal indokolták, hogy az utóbbi napokban „az ellenség szervezett akciók keretében leszaggatta a megemlékezésre hívó plakátokat.”
Hegedűs András, a JMM pécsi szóvivője Szent Istvánt erős kezű államalapítóként méltatta, Végh Ádám, a gárda pécsi szóvivője ugyancsak az államalapítóra emlékezett, majd kitért arra, hogy egyéves a Magyar Gárda, amelyik „eddig kibírt minden méltatlan támadást”.
Végh szólt arról is, hogy a Széchenyi téren újra meg kellene gyújtani azt az örökmécsest, amit Horthy Miklós gyújtott meg 1931. augusztus 22-én, a város szerb megszállása megszűntének tizedik évfordulóján.
A Jobbik és a Magyar Gárda a megemlékezést arra is felhasználta, hogy kitérjen arra a 17 éves kecskeméti fiatalemberre, akit tizenöt éve ütöttek és rugdostak halálra egy verekedésben. A fiúra úgy hivatkoztak, mint a „cigánybűnözés áldozatára.”
A Jobbik zászlóival és számos árpádsávos lobogóval teljes rendezvény különösebb esemény nélkül zajlott.