Közélet

2008.03.22. 17:33

Rendőri intézkedés vetett véget a párnacsatának Pécsett

Délután négykor kezdődött a Széchenyi téren az a párnacsata, melyet a Pillowfight day nevű világméretű akció részeként rendeztek. Mivel az eseményt nem jelentették be az illetékes hatóságoknál, az akciónak a rendőrök vetettek véget.

(nl, dg)

A mai napon, március 22-én rendezték világszerte a nemzetközi párnacsata-napot, melyhez idén New York, Sydney, és Shanghai mellett Pécs is csatlakozott. A pécsi eseményt is az interneten szervezték, a délután négy órai kezdésre össze is gyűlt néhány tucat fiatal a főtéren, párnákkal felszerelkezve. A csata mintegy fél órán át tartott.

A kiszakadó párnáknak és a szélnek köszönhetően a Széchenyi tér felső részét hamarosan több centi vastagságban beterítette a toll. Ez bizonyára zavarta néhány helybéli nyugalmát, hiszen lakossági bejelentés nyomán hamarosan rendőrök jelentek meg a helyszínen.
Az akcióban résztvevő 30-40 fiatalt igazoltatták, majd a pécsi rendőrkapitánnyal, illetve a PVV Zrt-vel történő egyeztetés után úgy döntöttek, hogy ha a befejezik a csatát és összeszedik a szemetet, akkor nem indítanak eljárást senki ellen. Közterület szennyezése miatt akár több tízezer forintos bírságot is kiszabhattak volna.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!