2008.02.20. 19:10
Nincs akadály az akrobatikus pécsi szabadonfutók előtt - videó
Ha nincs a Yamakasi című film, ma valószínűleg kizárólag elkerekülő szemekkel találkoznának csak a pécsi parkourosok. A francia mozi azonban megágyazott egy új sportágnak.
[caption id="" align="alignleft" width="350"]
Talán az egyik leglátványosabb és legnehezebb elem a hátraszaltó
[/caption]– Találkozzunk a Széchenyi téren, az a legegyszerűbb – mondja a telefonba Horgas Péter. Nagy valószínűséggel azért máshol sem mennénk el egymás mellett: nem túl gyakori ugyanis, hogy egyrészt a még mindig hűvös februári délutánban valaki rövid ujjú pólóban melegít, másrészt pedig viszonylag kevesen szoktak szaltózgatni, mintegy unaloműzésként.
– Talán meglepő, de a Széchenyi téren soha nem szoktak dörmögni, hogy ne veszélyeztessük a békés gyalogosok nyugalmát – vázolja a parkour árnyoldalait Haszon Zoltán. – Itt inkább megállnak az emberek, hogy megnézzék, mit csinálunk. Egyszer egyébként jöttek rendőrök is, valaki bejelentést tett, de elmaradt az igazoltatás, sőt, ők kérték, hogy mutassunk már néhány trükköt.
Végül mégsem itt maradunk, irány a Dómkert, ahol egy egymásba merülő fiatal pár, két sétálgató turista bontja csak meg a magányt. Ideális terep a szabadfutáshoz: vannak akadályok, emelkedők, romos fal, egyszóval minden, amivel izgalmassá és – nem utolsósorban – látványossá lehet tenni a mozgást.
– Adjak egyet? – kérdezi egyszer csak Tamási Patrik, a fotóssal egymásra nézünk, ez vajon mit jelenthet. Három másodperc múlva kiderül: Patrik nekifutás után felugrik egy másfél méter magas falra, majd fut tovább, egy-egy szaltóval, átfordulással fűszerezve a haladást. Horgas Péter ezalatt a háttérben a fotós kedvéért lenyom egy olyan sorozatot, hogy azt még Gera Zoltán is megirigyelné: három kézen-átfordulás, majd egy szaltó. A személyes kedvencünk azonban a „falmászás”: Péter úgy „megy fel” egy jó négy méter magas falra, hogy az egyik kiálló sziklán vesz lendületet, és két ujjával éppen csak eléri a tetőt – s bár szinte lehetetlen küldetésnek tűnik, mégis négy másodperc alatt a fal tetejéről ugrik már le, hátraszaltóval kísérve.
– Ha megvan a lendület, akkor már nem lehet gond – mondja a földreérkezés után, mosolyogva.
Persze azért a sérülések őket sem kerülik el.
– Legutóbb egy ugrásnál eléggé szétment a térdem – mondja Haszon Zoltán. – Sokan mondták, hogy el kellene mennem orvoshoz, de aztán inkább otthon pihentem. Nincs nekem arra időm, hogy gipszeljenek, aztán otthon üljek a tévé előtt.
Az igazi világhírhez kellett egy francia film is
A parkour olyan akadályfutást jelent, amelynek során a versenyzőknek (francia eredetű szóval: traceur) különböző természetes vagy épített akadályokon kell átjutnia, a legmegfelelőbb módon. Művelője a tra-ceur (a szó a szűz hóban új nyomot hagyó síelőt jelent). Jellemzője a kecsesség és a szerénység, és nem a nyers erő. Akár a küzdősportokban, itt is szükség van önfegyelemre, a saját képességek maradéktalan felmérésére és a félelem leküzdésére. A stílus, Luc Besson: Yamakasi – Les samourai des temps modernes (Modern idők szamurájai) filmje által vált ismertté. A yamakasi szó, a zairei jingala nyelvjárásból származik, jelentése: erős férfi, erős lélekkel és testtel. Ez a három összetevő szükséges ahhoz, hogy valaki traceur legyen, s ezt a szabad mozgásformát művelje. Két legjobb képviselője és egyben létrehozói, Sébastien Foucan és David Belle.(forrás: wikipedia.hu)
Egy jó futócipő, és már indulhatunk is mozogni
A „pécsi parkourosok” szókapcsolat jelenleg inkább csak egy baráti társaságot jelent, mintsem hivatalos egyesületet. Mindazonáltal több megmérettetésen is elindultak már – bár ahogy Horgas Pétertől megtudtuk, ezek inkább csak bemutatók voltak.Olyan ez, mint az utcai brékeseknél: bemutatsz valamit, a másik csapat pedig megpróbálja utánad csinálni. Szóval nem arról szól a dolog, hogy mindenképpen le kell gyűrni a másikat. Egyébként viszonylag gyakran szerepelünk különféle rendezvényeken, mostanában egyre több helyre hívnak meg minket.
A pécsiek egy héten két alkalommal edzenek, ám a város különböző pontjain ennél lényegesen gyakrabban lehet találkozni velük. Maga a sport sem különösebb előképzettséget, sem speciális felszerelést nem igényel. Persze hasznos valamilyen szertornás vagy atléta múlt, és nem árt egy jobb, márkásabb futócipő sem, ám nem ezektől lesz valaki igazi parkouros.
(forrás: wikipedia.hu) Egy jó futócipő, és már indulhatunk is mozogni A „pécsi parkourosok” szókapcsolat jelenleg inkább csak egy baráti társaságot jelent, mintsem hivatalos egyesületet. Mindazonáltal több megmérettetésen is elindultak már – bár ahogy Horgas Pétertől megtudtuk, ezek inkább csak bemutatók voltak.
Olyan ez, mint az utcai brékeseknél: bemutatsz valamit, a másik csapat pedig megpróbálja utánad csinálni. Szóval nem arról szól a dolog, hogy mindenképpen le kell gyűrni a másikat. Egyébként viszonylag gyakran szerepelünk különféle rendezvényeken, mostanában egyre több helyre hívnak meg minket.
A pécsiek egy héten két alkalommal edzenek, ám a város különböző pontjain ennél lényegesen gyakrabban lehet találkozni velük. Maga a sport sem különösebb előképzettséget, sem speciális felszerelést nem igényel. Persze hasznos valamilyen szertornás vagy atléta múlt, és nem árt egy jobb, márkásabb futócipő sem, ám nem ezektől lesz valaki igazi parkouros. Talán az egyik leglátványosabb és legnehezebb elem a hátraszaltó -->
