Zöld Bringák a Békéért: Pécsen ér célba az európai túra
Mik ezek?
XA szlovéniai Koperből indult és öt országon át végül Pécsre gördül be a huszonöt fős csapat szombaton, miután egy 750 kilométeres kanyart tettek Európában, a fenntarthatóság eszméje mellett emelve szót. Végig az úton kiállítások, rendezvények és egyéb happeningek kísérték a Green Bikes for Peace bringásait, akik június 19-én az olasz-szlovén határvonalon indultak, majd Szlovénián keresztül meghódították a Római Birodalom keleti határvidékét: Linztől a Duna partján Bécs-Pozsony-Budapest érintésével jutva el Pécsre.
A bandát pénteken Dunafalva és Mohács közt értük el, a túrát Magyarországon kalauzoló Kobrizsa Ádámmal telefonon beszéltünk. A túravezető elárulta: a kerekezés köré lazán szervezett kísérőrendezvények lényege, hogy zöld üzenetet és vidámságot vigyenek az érintett települések lakóinak. Szombat reggel vágnak neki az utolsó szakasznak, Mohácsról betérnek Palkonyára, majd délután dél felől begördünek Pécsre. Itt a kezdődő Pécsi Nemzetközi Kultúrhéthez csatlakoznak, illeszkedve az ICWiP környezettudatos jövőre törekvő tematikáihoz. A program még formálódik, de néhány pontja már szinte biztos: szombat este a Barbakánnál rendezik meg a túrán már többször előadott, Bringaerőművel működő koncertet. Ennek lényege, hogy a kerékpárokat hajtva akkumulátorokat töltenek fel, az állomásokon ezekről szolgáltatott árammal szól a zene – környezetbarát módon szolgáltatva szórakozást a helyieknek. Az ICWiP keretein belül egy fórumot is rendeznek, ahol bemutatják a kezdeményezést és élménybeszámolóval is szolgálnak, amellett, hogy ismertetik a Green Bikes for Peace részleteit.
A programok természetesen mindenki számára nyitottak, a túrához akár csatlakozni is lehet – bővebb információt hamarosan itt közlünk, illetve a GBFP túranaplóval kiegészített honlapján is lehet tájékozódni a fejleményekről.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. postman 2009. július 18. 15:37
Ezek a zöld bringák postás biciklik?:D
-
3. árpád 2009. július 18. 13:58
Bocs, Két Szekér!
-
2. árpád 2009. július 18. 13:49
Fél ötkor várjuk őket, pécsi bringások Kozármislenyben, a Két Keréknél. Vízálló göncöt hozzatok :)
-
1. 8balint8 2009. július 17. 23:18
Nagyon tetszik ez a túra :)
Azt tudni hogy milyen koncerten lesz bringa a talpalávaló? :)
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









