Csődközelben a Pécsi Nemzeti Színház
Mik ezek?
XA központi támogatás legfrissebb leosztása a Pécsi Nemzeti Színházat olyan veszélyes helyzetbe sodorja, hogy gyakorlatilag a városi önkormányzaton múlik, lesznek-e 2010-ben Pécsett színházi előadások. Ha ugyanis 2010-ben is csak a legutóbb megszavazott városi segítséggel számolhatnak a teátrumban, akkor az ideinél 105 millió forinttal kevesebb lesz az éves költségvetésük.
Hogy mit jelent ez? Nos, két éve előbb majdnem megszüntették az operatagozatot, majd 26 embert elbocsátottak az intézménytől, hogy 30 millió forinttal beljebb legyen az éves költségvetésük. Most azonban a 105 millió fedezetére a színház 210 dolgozójának közel felét kellene elküldeni, vagy a három tagozatból – prózai, balett, opera – valamelyik nagyobbat megszüntetni.
Akkor hát hogyan tovább? Erről kérdeztük Simon István ügyvezető igazgatót.
Két alapvető oka van a történteknek. Egyrészt a korábbinál 2 milliárd forinttal kevesebbet (a legutóbbi 13,87 milliárd forint helyett idén csak 11,885 milliárdot) osztanak szét az ország színházai között, másrészt az új előadóművészi törvény bekalkulál olyan tényezőket is, mint a kis nézőszámú előadások mennyisége, az egy bemutatóra jutó látogatottság, meg egyéb működési elemeket. A legfontosabb tétel azonban, hogy sokkal jobban az önkormányzati támogatáshoz igazították a központi segítséget.
Márpedig ebben az összevetésben Pécs a maga 307 milliójával messze elmarad minden más vidéki teátrummal szemben – ráadásul most még az is kérdéses, hogy ezt a tavalyi összeget egyáltalán jóváhagyják-e a helyi költségvetési vitában. Szinte mindenütt jobb az arány, Győrben 265, Debrecenben 110, Miskolcon 60, Kaposváron 50 millióval szavaztak meg a pécsinél több pénzt az ottani teátrum fenntartására a képviselők. Összességében még így is tízmilliókat bukik minden vidéki színház.
2009. december 31-ig az idei költségvetés terhére még rendben lesz minden tervezett PNSZ-es bemutató, de hogy mit hoz 2010, az egyértelműen az önkormányzati költségvetési egyezkedés függvénye.
Kunszt Márta, a városi kultúráért felelős alpolgármester lapunknak úgy nyilatkozott, hogy tud a problémáról és a november-decemberi költségvetési vitában a színház kiemelt támogatását kezdeményezi. Annál is inkább, mert az EKF évében kitüntetett helyszínről van szó. Az önkormányzat anyagi helyzetét ismerve azonban nem sok esélyt lát nagyobb összeg kiharcolására.
Menekülési útvonalak
Egyelőre fogalmunk sincs, hogy mit lehet tenni – mondja Simon István. Van még egy központi alap, amiből jó esetben kaphatunk 20-30 milliót, de kétszer ennyi akkor is hiányozni fog. A jegyárakon emelni már nemigen lehet, a közüzemi díjak sem fognak csökkenni. Átvilágítottak bennünket többször is, ahol lehet, ott spórolunk, például visszaadtuk a tettyei játszóhelyet, ami évi 7 milliót hozott a konyhára. Kiemelném, ez a százmillió nem az épület biztonságos helyreállításához, az audio- és a világítástechnika korszerűsítéséhez kell, hanem a mindennapi működéshez, az intézmény fenntartásához. Megmondom őszintén, egyelőre nem látjuk az alagút végét. Enyhítene a gondokon, ha az önkormányzati támogatást legalább 50 millióval megemelnék. Megjegyzem, mindenképpen célszerű növelni az önkormányzati segítséget, mert 2011-ben ez az összeg fogja meghatározni a kormánytámogatás mértékét. Ám még ez is kevés ahhoz, hogy a korábbi szinten vigyük végig az évadot. Így is gondolkodni kell majd azon, hogy a tíz új bemutatóból kettőt-hármat elhagyjunk, vagy más költségcsökkentő lépéseket hozzunk. Mindemellett ha egy mód van rá, a tagozatokhoz nem szeretnénk hozzányúlni.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Ön szerint kinek kellene pótolnia a hiányzó milliókat?
- Az államnak 43.25%
- Az önkormányzatnak 21.63%
- Senkinek 35.14%
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 45 hozzászólás érkezett-
45. Zsydráknak 2009. október 7. 20:04
Látszik, hogy Te is a színházat csak kívülről láttad...
Nagy az Isten állatkertje és kicsi a kerítése! A Te agyi kapacitásod egy struccéval vetekszik. Ja és illendő modort sem tanultál sehol sem!
Egyébként további szép napot Neked! Ja és köszönöm anyukám jól van! -
44. 43-nak 2009. október 7. 14:18
Miért kell fenyegetni azt aki ki meri nyilvánítani a véleményét talán kényes témát érintett. Hisztipistáról csak annyit hogy nagyon vissza él a helyzetével a nőkkel szemben ahogy egy férfinek nem illik és egy igazgatónak meg főleg nem csodálkoznék ha szemrevaló női dolgozók lennének az új jövevények és megjárták volna a diri irodáját.
-
43. Benfentesnek 2009. október 7. 10:23
nem félsz hogy ezek a nyílt hírek sokba fognak neked kerülni ?
-
42. Benfentes54 2009. október 6. 16:15
Új évad csődközeli állapot elvonások. Mégis találunk új dolgozókat (az ő bérük egy szoknya de a diri megígérte majd gyakran felemelik). Ismét darabon a szívfacsaró kölök by Balikó ahol főszerepben a színház kocsmárosa vállalkozó együtt teniszezek igazgatóval. Nincs itt probléma csak ez nem nemzeti színház hanem bábszínház ők játszanak mi tátott szájjal nézzük. Részegen az egész banda a büfében díszítő színész kiszolgáló személyez igazgató . Tudom hogy nagy művészek de talán kevesebb rozéfröccs és tisztább fej = jobb ötletek a válság túléléséhez bár ezt csak egy szakmunkás ember látja így.
-
41. zat 2009. október 6. 13:19
Dübörög a kulturális főváros. Ez a felvezető évek eredménye: csődközelében a színház, csődközelben a város...
-
40. harkányi 2009. október 6. 08:01
Akkor most ismét megkérdem, vajon minek is épül az új kultúrcentrum?
Az EKF-re már nem lesz kész, utána meg nincs rá szükség és a fenntartása is teljesen bizonytalan!
-
39. Zsydrák 2009. október 6. 01:14
TRIXI!
Édesanyádat kéne üzleti alapra helyezni b@zdmeg!
-
38. Micsoda 2009. október 5. 20:58
fantasztikus előadás lehet, csak így a kép alapján!
Hátha még csongor szivart szívnának a kedves szereplők, s nagyokat sercintenének, mint annó Dorkó bácsi a pesti köruton... -
37. Trixi 2009. október 5. 16:53
Igenis egy kicsit üzleti alapra kellene helyezni az egészet. Meg lehet nézni, az októberi és a novemberi műsort!
Ugyanazt a két - három előadást játszák! Lehet, hogy vannak kevésbé elgondolkodtató előadások, de hát valaki szórakozni megy színházba, nevetni akar, nem pedig az élet hülye dolgain gondolkodni. A III. Richárdot is valószínű meg fogom nézni, kb. egyszer,de pl. az Anconai szerelmeseket már ötször láttam, most pedig már május óta hiába várom, hogy újranézhessem...
Megjegyzem, mind az ötször 3/4 házzal ment. Többször kéne olyat játszani, amit a "pórnép" szeret! Ez van!
A Ferit meg ne szídd, te kis bunkó!
Nem kötelező színházba járni! -
36. Christy 27 2009. október 4. 20:51
Az Pécs szégyene lesz, ha csődbe megy a város büszkesége! Talán több pénzt tudna adni a város a színháznak, ha a többség a városházán nem azzal lenne folyamatosan elfoglalva, hogy a saját zsebét tömje meg!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









