Sok iskola, egy füzet: Iránytű a végzősöknek

Bama Live | Amikor az ember legnagyobb baja éppen az, hogy el kell hagynia megszokott osztályt, tanárokat és iskolát, nem biztos, hogy minden percet a továbbtanulási lehetőségek kutatásával szeretne tölteni. Pedig a megye tele van lehetőségekkel, és még csak nem is kell messzire menni, ha az ember tanulni akar.

Legyen szó Pécsről, Komlóról vagy akár Magyarhertelendről, szinte mindenhol várja a leendő tanulókat valami különleges képzés és lehetőség. Akinek az érettségi nem elég és rögtön egy szakmát is szeretne, vagy jeltolmács, targoncavezető, esetleg grafológus lenne, de nyelvet is szívesen tanulva, mindezt az otthonához közel, kellemes környezetben, megfelelő szakemberekkel, annak bizony alaposan bele kell ásnia magát prospektusokba, mert bár mindez elérhető álom, a jobbnál jobb ajánlatok között nehéz megtalálni, amit keresünk.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Éppen emiatt programmagazinunk, a Bama Live legújabb, októberi száma minden középfokú intézményt és képzést összegyűjtött azoknak, akik ma is elhiszik a bölcs mondást: amit megtanulsz, fiam, azt már senki nem veheti el tőled. A szerkesztők persze azokra is gondoltak, akik az internetre esküsznek, így a hasznos kis iránytűből online verziót is készítettünk.

Intézmények listája
a linkek a bemutatkozások PDF oldalára mutatnak

500. sz. Angster József Szakképző Iskola, Pécs
Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ, Pécs
Baranya Megyei Önkormányzat II. Béla Középiskolája, Élelmiszer-ipari Szakiskolája és Kollégiuma, Pécsvárad
Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskolája, Kollégiuma, Mohács
Bálicsi Integrációs Nevelési-Oktatási Központ, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pécs
Brázay Kálmán Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola, Magyarhertelend
Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma, Pécs
Comenius Szakközépiskola és Szakiskola, Pécs
Dél-Zselic Zrínyi Miklós Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Bölcsőde, Szigetvár
Energetikai Szakközépiskola és Kollégium, Paks
Európai Üzleti Szakközép- és Szakiskola, Pécs
FVM DASZK Mezőgazdasági Szakképző Iskola, Sellye
FVM DASZK Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola, Kaposvár
FVM DASZK Teleki Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, Villány
Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium, Pécs
Hajnóczi József Kollégium, Pécs
Janus Pannonius Gimnázium, Pécs
Kinizsi Pál Élelmiszer-ipari Szakképző Iskola és Gimnázium, Kaposvár
„Kis Tigris” Gimnázium és Szakiskola, Berkesd
Kisfaludy Károly Gimnázium, Mohács
Kiss Károly Szakképző Iskola és Kollégium, Pécs
Koch Valéria Középiskola, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Pécs
Kodály Zoltán Gimnázium, Pécs
„Kökönyösi Oktatási Központ” Óvodája, Általános Iskolája, Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája, Speciális Szakiskolája, Kollégiuma, Alapfokú Művészetoktatási Intézménye, Egységes Pedagógiai Szakszolgálata, Komló
Leőwey Klára Gimnázium, Pécs
Mecsekaljai Óvoda, Általános Iskola és Középiskola, Pécs
Megyervárosi Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Pécs
Miroslav Krleza Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon, Pécs
Montenuovo Nándor Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Bóly
Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola, Kaposvár
Pannon Középiskola és Szakiskola, Pécs
Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola, Pécs
Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola és Szakiskola, Pécs
Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola, Pécs
Pécsi Oktatási Központ Második Esély Iskolája, Pécs
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolája, Pécs
Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola, Pécs
Pécsi Tudományegyetem Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Pécs
Pécsi Tudományegyetem Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola, Pécs
Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Pécs
Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola, Pécs
Sásdi Vendéglátó-ipari Szakképző Iskola, Sásd
Siklósi Gimnázium, Szakiskola, Általános Iskola, Óvoda, Bölcsőde és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Siklós
Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskola, Pécs
Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Dráva Völgye Középiskolája, Barcs 
Szent Mór Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Gimnázium és Szakközépiskola, Pécs
Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola, Pécs
Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola, Pécs

Házhoz visszük a híreket!

Rovatok