Segítő terápia – kutyákkal
Mik ezek?
XKülönleges programot indít a Misina Egyesület: terápiás céllal beteg, problémákkal küzdő gyerekek vagy idősek kutyákkal tölthetnek el időt, végezhetnek el feladatokat.
– A Misina célja nem csak az, hogy segítsen az állatokon, a szervezet munkája az ember–állat kapcsolatokról is szól, hiszen gyakran az állat is tud segíteni – indokolta Farkas Tamás, az állatvédő egyesület elnöke, mi motiválta őket a terápiás program elindítására.
Kutyákkal játszani mindenkinek öröm, de beteg vagy éppen kommunikációs, tanulási zavarokkal küzdő gyermek esetében is sokat segít
Az világszerte közismert, hogy sok sérült, beteg vagy éppen kommunikációs, tanulási zavarokkal küzdő gyermek esetében nagyon hatékony, ha állatközelben lehet. Ugyancsak nagy segítség lehet az idősek bizonyos körében az állatokkal való foglalkozás. Persze ehhez szakemberek és – esetünkben – a feladatra kiválasztott és kiképzett kutyák is kellenek.
Farkas Tamás elmondta, a foglalkoztatási alaphoz pályáztak sikerrel, két kollégájuk ennek révén szerezhet képesítést. Egy másik csoportjuk pedig a Magyar Terápiás Szövetség révén sajátíthatja el az ismereteket. A kutyák kiképzése is megkezdődött, már több gyakorlati foglalkozást is tartottak, többek között a Máltai Szeretetszolgálattal partnerségben.
Farkas Tamás hangsúlyozta, gyakorló pedagógusként is úgy véli, az iskolákban is egyre nagyobb szükség van ilyen programokra. A tervek szerint egyeztetnek intézményekkel, s akár a helyszínre is kimennek, de a Misina pécs-somogyi telephelyén is lesznek foglalkozások. Évente egyébként mintegy 25 ezren keresik fel az állatmenhelyet.
Az elnök közölte, jelenleg nem gondolkodnak arról, hogy pénzt kérjenek ezért, a legjobb viszont az volna, ha a társadalombiztosítás a beteg, sérült páciensek esetén valamilyen támogatást nyújtana, hiszen igazolt és hatékony terápiáról van szó. Farkas Tamás elmondta, az is felmerült, hogy a kutyák után más állatokat, például lovat illetve törpedisznót is bevonjanak a speciális feladatba, ami országosan egyedülálló volna.
Az ebek is „jól járnak”
A menhelyre befogadott és a programra kiképzett kutyák sem járnak úgymond rosszul, ha bevonják őket a terápiás eljárásba. A szakemberek szerint ugyanis ilyen módon sokkal inkább szocializálódik az eb is, jobban kapcsolatot tud teremteni az emberekkel, s a későbbiekben így akár egy örökbefogadásra is nagyobb esélye nyílhat. Amint az ismert, a Misina Egyesület pécs-somogyi telepén folyamatosan több száz gazda nélküli eb várja, hogy befogadják. Sok kutya lel új otthonra, de bizony az utánpótlás is állandó, hiszen mindig érkeznek „elárvult” kutyák a pécsi állatmenhelyre.
Mire jó ez a program?
Az állatterápiát világszerte alkalmazzák, ugyanis tudományosan is igazolható, hogy számos emberi egészségügyi vagy szellemi, pszichés problémára jó hatással lehetnek a jószágok. A szakemberek szerint az állatok oldják a feszültséget, csökkentik a félelmet, szorongást. A hozzáértők szerint kiemelkedően jó eredmény érhető el például a viselkedési vagy tanulási zavarokkal küzdő gyermekeknél, az autistáknál, a depressziósoknál. Szinte minden állatból lehet terápiás állat, fontos, hogy ne legyen agresszív, szeresse a simogatást, dédelgetést, s gazdája ellenőrzés alatt tudja tartani.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
napi menü | Hűségkártya | ParasztParkoló | vendéglátás | szállás | szépségápolás
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bíró Ferenc | Gonda Tibor | Hargitai János | Hárs József | Jakabos Zsuzsanna | Marenics János | Mészáros András | Nagy Csaba | Nagy Tamás | Papp Judit | Páva Zoltán | Páva Zsolt | Rátgéber László | Róth Antal | Szekó József | Szili Katalin | Sztojan Ivkovics | Tasnádi Péter | Tóth Bertalan | Völgyi Péter
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!



