Közmunka: riasztóak a konténertelepek
Mik ezek?
XA kormány tervei szerint a regisztrált álláskeresők ezreit szívhatják fel az új típusú közmunkaprogramok. Az elmúlt hetekben országosan mintegy hatvanezer munkanélküli kapott központilag fizetett átmeneti munkalehetőséget, az elmúlt hétvégén pedig Gyöngyöspatán kezdetét vette az országos program mintájának szánt projekt.
A falu szépítgetése még hálás feladatnak tűnik ahhoz képest, hogy valaki száz kilométerekre vasutat építsen
– Senkit nem kényszerítünk közmunkára – reagált a program kiteljesedése kapcsán felmerülő reakciókra Pintér Sándor belügyminiszter, aki ugyanakkor korábbi nyilatkozataiban azt is egyértelműen kilátásba helyezte, hogy a nem együttműködő állástalanoktól megvonhatják az eddig szociális alapon fizetett segélyt, illetőleg egyéb juttatásokat is.
„Nem lesz más választása az embernek. El kell vállalni a felajánlott közmunkát, hiszen valamiből meg kell élni” – sommázta a helyzetet egy lapunkat felhívó baranyai álláskereső. Az országgyűlés által a közelmúltban elfogadott szabályok értelmében a közmunkáért közmunkabért fizetnek, ennek havi öszszege 57 ezer forint. Ez nem éri el a jelenlegi minimálbér összegét (78 ezer forint), ugyanakkor pontosan a duplája az eddig fizetett rendszeres szociális segélynek.
---------------------------------------------------------------------
Szavazzon a középső hasábban! Ön egyetért-e a közmunkaprogram megújult szabályaival?
---------------------------------------------------------------------
A „kötelező” jelleg és a fizetés mellett a másik, egyre többek által kritizált új elem, hogy a közmunkaprogramba bekapcsolódó embereknek a lakóhelyüktől távol, akár 200 kilométer messzeségben is fel kell venniük a munkát, ha nem akarnak kiesni ebből a jövedelemszerző lehetőségből. A belügyi tárca elképzelései szerint a dolgozó tömegek ingáztatásának, illetőleg a jelenlegi feltételek melletti elhelyezésének drága költségeitől úgynevezett konténertelepek létesítésével mentesülhet majd a kormányzat.
--------------------------------------------------------------------
Munkanélküliséggel, munkaerőpiaccal kapcsolatos cikkeinket itt olvashatja egy helyen!
--------------------------------------------------------------------
Ezekben az ígéretek szerint emberhez méltó körülményeket biztosítanak majd a program által lakóhelyüktől távolra szólított munkavállalóknak. Utóbbiaknak így „csak” hetente-kéthetente kellene utazniuk a családjuk és a munkahely között.
Harmadára csökkent az állami ellátás ideje
Országosan jelenleg 570–590 ezer között mozog a regisztrált munkanélküliek száma, Baranyában pedig valamivel több mint 28 ezer álláskeresőt tartanak nyilván. A kormányzati tervek országosan több százezer ember közmunkába való bevonásáról szólnak, az érintettek száma Baranyában várhatóan tízezres nagyságrendű lesz. Ezt támasztja alá az a lényeges változás is, hogy a korábbi kilenc hónappal szemben a jövőben csak három hónapig – az Európai Unió országai közül a legrövidebb ideig – jár majd az állami munkanélküli ellátás.
A járadékszerű összeg azt a célt szolgálja, hogy a juttatást kapva az állását elvesztő munkanélküli minden egyebet félretéve arra összpontosítson, hogy mielőbb újra el tudjon helyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon.
Nem tesz kivételt a munkaügyi felügyelőség sem
A közmunkaprogramok keretében zajló foglalkoztatások felügyelete és ellenőrzése a megyei kormányhivatalok szervezetébe illesztett munkaügyi felügyelőségekhez tartozik. Az ellenőrök a közmunka esetében is a más foglalkoztatási formákhoz hasonlóan vizsgálják a munka szabályszerűségét, a biztonsági előírások betartását. Amennyiben valakit közfoglalkoztatás keretében ér sérelem – a kifizetésben, a munkakörülményeket illetően vagy emberi méltóságban –, az a pályázat nyerteséhez, az önkormányzathoz, a kistérségi társuláshoz, a civil szervezethez fordulhat.
Amennyiben ügyében nem születik megnyugtató megoldás, közvetlenül megkereshető a Munkaügyi Felügyelőség, illetőleg a közfoglalkoztatás pályázati kiírója, adott esetben a minisztérium is.
Mi lesz a távoli munka alatt az álláskereséssel?
A „kötelező” jelleg mellett az otthontól távoli foglalkoztatás miatt éri a legtöbb előzetes bírálat az új közmunkaprogramot. A családból hetekre kiszakító távoli munkavégzés nemcsak emberi, hanem foglalkoztatás-szakmai kérdéseket is felvet, ugyanis a lakóhelytől távol minimálisra csökken az érintettek esélye, hogy közben új állást keressenek maguknak az elsődleges munkaerőpiacon.
Komoly visszatetszést váltott ki a kormányzatnak az a szándéka, hogy a munkaképes korú katonákat és rendőröket is bevonják a közmunkaprogramokba. A „munkatábor és munkafelügyelő” jellegtől félők megnyugtatására a belügyminiszter hangsúlyozza, hogy a fegyveres testületektől aktiváltak elsősorban a munkaszervezés, és nem a felügyelet menetébe kapcsolódhatnak majd be.
Az érintettek írják
A tervezett és a jelenleg zajló közmunkával kapcsolatosan szerkesztőségünkbe számos olvasói észrevétel érkezett:
„Kánikulában nyolc órán át saját ruhánkban fát rakodtunk, visszatartva szükségleteinket. Aztán zuhogó esőben ugyanezt várták el tőlünk.”
„Komlón sarlóval nyírnak füvet a közmunkások egy kb. 300 négyzetméternyi területen. Nincs kasza? Megalázó!”
„Az uram a gépgyárban hordta a forgácsot az esztergagépek mellől. Most meg kihajtanak bennünket, mint a birkát a legelőre. És nem elég az ember baja, beszólnak ám, hogy ingyenélők vagyunk.”
„Pécsi közmunkában 31 500 forintos nettó fizetésünkből bérletet is kell vennünk, ezzel szemben 28 500 forintért csak úgy otthon voltunk.”
„Az utcán lévő közmunkások némelyikén valóban nem munkaruha van. Így ki kell használni szegényeket?”
„A járdaszegély melletti néhány centis gazt késsel böködve szedették öt nővel, utánuk két férfi söprögetett.”
„A munkaruha a legkevesebb. Gyalázatosan kevés a bérük, mostohák a körülmények, a női és férfimunkák besorolásáról már nem is beszélve.”
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Ön egyetért-e a közmunkaprogram új szabályaival?
- Igen, így legalább aki akar, dolgozhat. 20.96%
- Nem értek egyet, megalázó helyzetekkel és körülményekkel jár. 70.96%
- A régi közmunkaprogrammal elégedett voltam. 8.1%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 41 hozzászólás érkezett-
41. kertvárosi 2011. augusztus 5. 12:31
Vlado63
Úgy tudom,ha nem vállalják el a közmunkát ugrott a segély!Nem kötelező persze,de ajánlott,ha utána azt a 28500Ft-ot szeretné megkapni. -
40. tortoise 2011. augusztus 5. 12:05
Uránvárosba is csak lehajtott fejű, magyarokat lehet látni. Egy állam kedvencét sem. :(
-
39. napbarnitott 2011. augusztus 5. 10:52
Vlado63 37-esre Csak az a bibi az egésszel hogy épp sédet nem látni ezeken a munkákon. Legalábbis a Rózsadombon még mutatóban sem volt a gazolók közt egy újmagyar sem! És a fehérember szó nélkül (ha szégyenkezve is) de csinálta!
-
38. netuddmegki 2011. augusztus 5. 08:22
A falu szépítés célú közmunka során is legalább munkavédelmi bakancsban, megfelelő hosszúságú és vastagságú munkaruházatban, láthatósági mellényben illene kiengedni a közmunkásokat...
Ezért egy civil céget a Kormányhivatal munkavédelmi felügyelője baromira megbünteti.
Vagy az önkormányzatok esetén ez le van zsírozva? És ezu nem korrupció?
Majd az első fűnyíró által szétroncsolt lábfej után beszéljünk a témáról újra! -
37. Vlado63 2011. augusztus 4. 23:15
kertvárosi, én értelek, de most ne a szavakon lovagoljunk. Itt nem kötelező, csak lehetőség, tehát nem büntetés. Igen, amit én hallottam róla, azért akarják, hogy visszaszoktassák az embereket (a svédeket) a munkához. Ezt mondta lézer jani. ha nem fogadja el, nincs lóvé, nincs pia, játékgép, stb. ez az én értelmezésem, mert azért meredek, hogy valaki semmit sem csinál csak gyereket, de azért kapja az én pénzem. Na ne... (sajnos, az már más kérdés, hogy olyan is beleesik, aki eddig becsülettel dolgozott, de én sem tudom, hogy a két esetet hogyan lehetne szétválasztani).
-
36. kertvárosi 2011. augusztus 4. 19:31
Vlado63
Amerika rossz példa,ott BÜNTETÉS a közmunka!Itt mi történik? 30 napig dolgoztatják közmunkában/ami nem termelő munka/,utána mi történik?Semmi,újra otthon találja magát a 4 fal között.Ez a visszavezetés a munka világába?Ebből mennyi adó folyik be? -
35. Vlado63 2011. augusztus 4. 18:22
sírásó, kurtalánbúnak még mindig annyi híve van (ez nem jelenti azt, hogy fidesznyik vagyok), hogy nyugodtan nyerne választást most vasárnap. Hát erre varrjál gombot!
sírásó az milyen lenne, hogy igazi forradalom? -
34. Vlado63 2011. augusztus 4. 18:18
Lipcsei, megmondom őszintén, én nem tudom, hogy te mire akarsz kilukadni. Én belátom, hogy osk baj van, de nem hinném, hogy vége lenne a demokráciának. Nem fekete autók viszik az embereket dolgozni, hanem ők mennek, ha akarnak. Azt sem értem, hogy ki zsidózik itten, lehet, hogy egy két elvakult jobbikos szokott, leginkább az iylen blogokon, de nem nagyon szokta hallani, hogy az utcán szidják a zsidókat. Bár megmondom az őszintét, én is sajlnálom azokat akiket elégettek, de így hatvan év után már nem kellene naponta egy-egy megemlékezés a holokausztból, mdert hallottam a rádióban ma is volt valami. A cigányokat hallom, hogy hétköznap is szidják, de az más tészta.
-
33. sirásó 2011. augusztus 4. 18:13
kurtalábú és a csicskái akkor lennének meglepve, ha mindenki elválalná a 200 km-es munkábajárást, a menőbbek 500 km-t is vállalnának, a legmenőbbek pedig naponta tennék meg ezt az útat!
a tahó jogász olyan feltételeket akar diktálni, hogy abba senki se menjen bele, igy nem kellene fizetni nekik!
kósájéktól ukrajnába vagy oroszországba kell járni melózni? /200km/
állítólag már egy kislétszámú szakértői bizottság /1200 fő/ indult Rio de Janeiró-i nyomornegyedbe, ahol 1 millióan tengödnek, ami megfelel a kishazánkban útcára kerülők számával!
éljen a forradalom! /de az igazi/ -
32. Vlado63 2011. augusztus 4. 18:04
rudipapa, azt, hogy csak az indo-pannonicusokra vonatkozzon, hogy kellene megcsinálni?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









