Egy pécsi fiatalember a tibeti Zanglában járt
Mik ezek?
XA tibeti Zangla nevű falucska meglehetősen lerobbant sziklaerődjének helyreállításán, és annak a szobának a rendbetételén munkálkodik több éve egy magyar csapat, ahol egykoron Kőrösi Csoma Sándor, a híres magyar nyelvtudós lakott.
– Hogy került oda, ahol a madár is ritka?
– Korábban jártam arrafelé, sőt egy pécsi barátommal, az éppen Angliában élő Polgár Tivadarral megmásztuk a Stok Kangri 6153 méteres csúcsát. Előtte olvastam arról, hogy egy lelkes csapat a zanglai erődben Kőrösi Csoma szobájának felújítását végzi évek óta. Gondoltam, hogy nem árt a segítő kéz.
Több mint hatezer méter magasban: a pécsi Scherer Ádám (balra) megmászta a Stok Kangri csúcsát egy jelenleg Angliában élő barátjával
– Nem ártott?
– Az igazság az: már olyan sok a jelentkező, hogy nem tudnak mit kezdeni velük. De én befértem, ugyanis a hegymászó múltam miatt a sziklaerőd oldalfalainak rendbetételén dolgoztam, egy kötélen lógva. Igyekeztem a réseket helyreállítani, betömni.
– Nehéz feladat volt?
– Négyezer méteren nem túl sok a levegő, nehéz akklimatizálódni. Végig kínlódtam, de másoknak sem volt könnyű. Abba is belefáradtam, ha le kellett menni egy bögre vízért. Mindenesetre büszke vagyok arra, hogy tehettem valamit Kőrösi Csoma ügyében, aki amúgy az egyik példaképem. Rá gondolok mindig, amikor a puszta földön kell a hálózsákot leteríteni, közben esik az eső, és a csontomig hatol a hideg.
– Milyen a hálózsák?
– Profi gyári termék, kimondottan a hegymászóknak készült. Mindenesetre én még vettem jó sok fosztott tollpihét, és azzal is kibéleltem, merthogy több ezer méter magasságban ez életmentő lehet.
– Hogy kezdődött a különös szenvedély, csavarogni a világban?
– Érettségi után felültem a vonatra, és elmentem Zakopanéba, ahol először láttam igazán tornyosuló hegycsúcsokat. Megmászva többet is, s amikor az utolsóról lejöttem, már éreztem, hogy még magasabbra vágyok. Így indultam később Indiába, ahol elém jött a Stok Kangri. Csoda volt: átláttam három országba, láttam a Himaláját, a K2 csúcsát. De az még messze van, előbb a Pamír csalogat, de valahol munkahelyet kellene szereznem, hogy pénzem is legyen, mert anélkül nem megy. Mindenesetre tudom, hogy nekem a hegymászás a mindenem.
– Mi a képzettsége?
– Most végeztem ifjúságsegítő szakon, ami OKJ-s felsőfokú képzés, de eddig még magamon sem tudtam segíteni. Huszonhárom éves vagyok, és egyébként nem válogatok, bármilyen fizikai munka jöhet, mert jót tesz a kondimnak. Akár kötélvégen lógva mosok ablakot is.
– Hogy jobb a csúcstámadás idején? Fölfelé menni, vagy lefelé ereszkedni?
– Én a lefelé vezető utat jobban szeretem. Bár az is igaz, hogy a ritka levegőben megváltozik az ember, agresszívebbé válik, hamar összekap a másikkal...
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. bóvli Orbán huss 2011. december 4. 17:58
Ügyes vagy és kemény, hajrá! További szép sikereket!
-
2. reménység 2011. december 4. 15:41
Csodálatos vagy Ádám. Mostanában olvastam, és láttam a kecskeméti lány /bocsi, a nevét elfelejtettem/ irását,csodás képeit, Körösi Csoma lakhelyének felújitásáról. Nagyok vagytok, hogy kis hazánk hirneve a távolba is eljut.
-
1. pécsikerékpáros 2011. december 4. 15:04
Gratulálok Ádám a sikeres csúcstámadáshoz és még inkább a példamutató magatartásodhoz, amire remélhetőleg a korunkbeliek is felfigyelnek. :)
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Piknikre fel!
Egy pokróc mindenképpen kell, heverni a fűben, nézni a zöldet, élvezni a természetet és a szabadságot. És egy kosár is, tele finomságokkal! Receptválogatásunkban ötleteket találtok egy színes, ízes piknikhez!









