Bútorromok, kitört ablakok, csótányok a kollégiumban - videó
Mik ezek?
XNagyfi Petra, másodéves pécsi egyetemista: – Semmi újdonság nincs, a tavalyi szobába költözünk a barátnőmmel. Illetve, annyi meglepetés még ért bennünket, hogy ki van törve az ablak. Meg a három éjjeliszekrény helyett már csak egy van. Apa, aki elhozott, helyrepofozza a ruhásszekrényemet. Festeni most nem kell, azt tavaly már megtettük, erre az évre még kitart – mondja a pécsi Szántó-kollégiumban a beiratkozáshoz még sorban álló bölcsészkaros hölgy.
Meglepetés pedig többeket várt a Jakabhegyi, illetve a Szántó kollégiumban, a kettő összesen másfél ezer diáknak ad szállást, évente tíz hónapra, fejenként tíz és félezer forintért. A meglepetés pedig nem kevesebb, mint hogy az alagsorokban, a lépcsők alatt néhol törött bútorok halmait zsúfolták össze. A közös fürdőkben ki tudja, mikor festettek, van, ahol a vakolat is lehullott, másutt a csempe hiányzik. Némelyik szobában a bútorzat valóban minősíthetetlen állapotú. Az alagsori folyosókon patkány- és csótánycsapdák, az egyik, Jakabhegyi-folyosón pedig, az egykori „összefogás” mementójaként, egy NDK-s IFA-hűtő dől a falnak.
Kresák Gergely, a pécsi egyetem kollégiumokért is felelős osztályvezetője vezetett körbe a beköltözés kellős közepén, miután a kollégiumi állapotok miatt többen megkerestek bennünket. Azt mondja, a jelenlegi helyzet azt tükrözi, hogy az utóbbi tizenhárom évben az üzemeltető nem tett mást, csak „tűzoltást végzett”. Nem fordított gondot a tisztasági takarításra, a festésre, a karbantartásra. Amit a két kollégiumban helyre kell hozni, illetve pótolni muszáj, több tízmillió forintjába kerül az egyetemnek, mondja Kresák Gergely, aki azt vetíti előre: első lépésben egyezkedni próbálnak.
Szeptember elsejétől, miután új közbeszerzési eljárást írtak ki, új üzemeltetője van a kollégiumoknak, addig a Pannonlargo Kft. látta el ezt a feladatot (a cég egyik tulajdonosa Bókay Endre MSZP-s országgyűlési képviselő - a szerk.) A cég másik tulajdonosa, Auth Szabolcs szerint kisebb-nagyobb hibák előfordulhattak, de az egyetem mostanáig nem támasztott semmiféle kifogást. Ezzel szemben Kresák Gergely állítja: az egyetem szenátusán és az egyetemi hallgatói önkormányzat ülésein az elmúlt évtizedben újra és újra visszatérő téma volt a Pannonlargo Kft. és az egyetem közötti szerződés hiányos volta, és az ebből adódó hiányos teljesítés is. Az egyetemi vezetés ezért kívánt véget vetni ennek a szerződésnek idén tavasszal.
Milliók röpködnek, és nemcsak a levegőben
A PTE-nek tavaly nettó 310 millió forintjába került, hogy a Pannonlargo Kft. üzemeltette a kollégiumokat. Kresák Gergely úgy véli, a költségek évi 60-70 millióval mérsékelhetők. A Pannonlargo a közbeszerzési pályázaton a nyertes Kraftszernél 20 millió forinttal alacsonyabb árajánlatot tett. Úgy, hogy a kiírásban nem volt benne a korábban természetes tervszerű műszaki karbantartás és más költség, amiket az új kiírás szerint a PTE fizet. A korábbi szerződés szerint az egyetem a költségek 60 százalékát állta, 20 százalékot a térítési díjak tettek ki, a többit vállalkozásból kellett előteremteni. A Pannonlargo képviselője amellett, hogy állítja: műszaki átvétel nem volt, azt is furcsállja, hogy „hirtelen előkerültek dolgok”. Idén július 21-én olyan igazolást kaptak az egyetem pecsétjével és hiteles aláírásával, mely szerint kellő körültekintéssel és szakszerűen látják el a feladatukat. Kresák Gergely erre azt mondja: az igazolás ahhoz kellett, hogy a Pannonlargo is részt vehessen a közbeszerzési eljárásában, az igazolás arról szól, hogy a meglévő szerződésnek megfelelően végezték el a dolgukat. A cégnek az egyetem máig három havi díjjal tartozik, amit a PTE, az osztályvezetőj szerint, jogosan tart vissza.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 80 hozzászólás érkezett-
80. egy szántós 2009. október 3. 16:21
Én leginkább azokat a kommenteket bírom, amelyek írójának fogalma sincs arról, hogy mi is van valójában a kolikban, illetve az egyetemen. Az okoskodás (hogy nem kéne részegen haza tántorogni, meg a tűzhelyre hányni stb.) annyira unintelligens hozzászólások, hogy komolyan ökölbe szorul a kezem. Második éve vagyok kollégista. Érdekes mindenhol tudtam tartani a határt, sehol sem volt összetűzésem sem a szobatársakkal, sem a tulajdonossal, sem a takarító személyzettel. Abba kéne belegondolni, hogy alacsony nyugdíjból élő, esetleg betegeskedő szülők gyerekei, akik kénytelenek diákhitelből élni és már-már koplalni (mert ki kell fizetni ezt, ki kell fizetni azt), mindemellett még tanulni is akarnak a szerencsétlenek, hol lakjanak, ha nem ezeken a helyeken? Vagy akkor elmegy egy albérletbe (mert előző kommentelők szerint "aki színvonalat akar, az fizessen tripla annyit", meg pénz értékéről okosítja az egyik ostoba a másikat), vagy elmegy koliba, mert nincs többre pénze (mert ilyen lehetetlen helyzetbe került), viszont akkor kénytelen beköltözni a koszba, a mocsokba stb. Azon kéne először is elgondolkozni, hogy azok, akik albérletben laknak (mert többnyire apuci kifizeti a családi vállalkozás profitjából) ezek szerint megérdemlik a "normális körülményeket" és azok, akiknek nem futja többre (amúgy is szívnak), szívjanak még nagyobbat?
Csak egy eset a sok közül: például egy költségtérítéses hallgató, aki amúgy sem jogosult semmilyen juttatásra, albérletre nincs pénze, mert a féléves költségtérítés 100-150 ezer forint, örül, ha a várólistáról nagy nehezen bekerült és tető van a feje felett. Nem hiszem, hogy ez a kategória az általatok olyannyira becsmérelt "huligánok" körét erősítenék. Felháborító néhángy hozzászólás, komolyan... -
79. Varga 2009. szeptember 11. 20:54
Bókay a közért "aggodó", "remegő" politikus most megtévedt, a közvagyon herdálói közé állt és nem elöször pécsett
-
78. renew_2009 2009. szeptember 10. 22:12
Én úgy tudom, hogy a kiszervezés arra (is) ad megoldást, hogy egy korábbi funkciót olcsóbban tudjanak finanszírozni.
Az Egyetemnek anno egy év alatt X millió Ft-ba került a kollégiumok fenntartása, üzemeltetése. Ezek után kiszervezték a kollégiumok üzemeltetése funkciót és ezt követően (X - Y) millió Ft-ba került ugyanaz az Egyetemnek. Természetesen mindez szerződésben rögzítve. Magyarul a szerződés megkötésétől kezdve az Egyetem csak nyert az üzleten, hiszen a kiszervezett cég ugyanazokat a feladatokat látta el, mint korábban az Egyetem. Ahogy a világban mindenhol, így itt is hatékonyabban lehetett működtetni ugyanazt egy külső vállalkozás bevonásával. (A nagy cégek mind ezt csinálják költségeik lefaragására: KISZERVEZNEK!) Jól járt az Egyetem, mert kevesebb pénzből meg tudta oldani ezen feladatát, és közben ugyanazt a funkciót költséghatékonyabban tudta UGYANOLYAN színvonalon fenntartani egy vállalkozás! Információim szerint az elmúlt 13 évben mindig megfelelt a vállalkozó a szerződésben rögzítetteknek!!! Erről miért nem beszélnek a Hír TV-ben? (Azért mert az egyik tulajdonos MSZP-s képviselő??? - Itt mindenből politikát lehet csinálni???) Miért nem beszél arról senki, hogy a hirtelen "betámadott" vállalkozó szerződés szerint teljesített?? Ha nem így lett volna, közben bármikor fel lehetett volna bontani a megegyezést. Elvégezték azokat a munkálatokat, amit el kellett végezniük. Ja hogy közben eltelt sok év amortizálódott az épület? IGEN. A vállalkozó viszont nem beruházó, ő üzemeltető. Mit kellett volna tennie? Saját pénzből építeni majd átadni az Egyetemnek egy új kollégiumot? Lehet, hogy az Egyetemnél kellene sok mindenért reklamálni? Lehet. Lehet, hogy most hirtelen próbálják elvitetni a "balhét" azzal a vállalkozóval aki korábban szerződés szerint teljesített?? Kicsit érthetetlen. Aki tud olvasni a sorok között, az azt is tudja, hogy működnek a világ dolgai ugyanezt látni itt is kicsiben. Az Egyetem valamiért mossa kezeit... Pedig nem kizárt, hogy a hunyókat ott kell keresni. -
77. doki 2009. szeptember 9. 12:00
ott az ötlet :D
tolnák rá a sok okos kommentet azt csak pislognék h mi van... -
76. pontosvessző 2009. szeptember 9. 05:27
Nem kéne ez a hatalmas általánosítás, vannak bulizósabbak, és vannak olyanok akik tudják a határt és csontrészegen se törnek zúznak. Inkább fizetnék 6 ezerrel többet a Bosziért, mint egy ilyen lepukkant helyért, mert nem lenne gusztusom csótányokkal együtt lakni, ráadásul még én költsek vagyonokat arra, hogy eltűnjenek, mikor nem is a saját trehányságom miatt jöttek. Ráadásul zavarna, hogy 1 közös fürdő, meg wc van. Most nevezhettek kényesnek, tudom, hogy a koleszos lét buli, de ne legyen egyenlő az igénytelenséggel.
-
75. TomJH 2009. szeptember 8. 20:41
"az egyik, Jakabhegyi-folyosón pedig, az egykori
-
74. TomJH 2009. szeptember 8. 20:40
"az egyik, Jakabhegyi-folyosón pedig, az egykori
-
73. Dokinak 2009. szeptember 8. 15:24
A következő cikk szóljon az egyetemi rádióról..
-
72. Doki 2009. szeptember 8. 15:16
DOKI!!! heyy ha már a művésznevemen irogatsz legalább ne elvtársazós baromságokat
mivel létezik már csótányirtó szer, a romokat is lehet mozgatni sztem semmi gáz :o
sőt, inkább örüljünk közösen, hogy a koleszok körül, illetve az egyetemen is minden a legnagyobb rendben, átláthatóan és tisztességesen működik, és ezek a csúnya törött bútorok meg a csótik foglalkoztatnak mindenkit pécsen. Videoriporttal!
köszönjük a bama!
nem tudom miért éreztem, hogy a társasági oldal szerint totál más szakra fog járni a lány :D:D:D:D:D -
71. kupak 2009. szeptember 8. 13:44
A cikkhez ajánlanám az Új Látásmód Fúzió "Elbeszélünk egmás mellett" c. dalát
http://www.ujlatasmodfuzio.hu/dalok/elbeszelunkegymasmellett.htm
Csütörtökön este minden ÉRTŐT szeretettel vár az uránia mozi.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Piknikre fel!
Egy pokróc mindenképpen kell, heverni a fűben, nézni a zöldet, élvezni a természetet és a szabadságot. És egy kosár is, tele finomságokkal! Receptválogatásunkban ötleteket találtok egy színes, ízes piknikhez!









