Abszolút nézőcsúcs a PEN harmadik napján
Mik ezek?
XA nagy érdeklődéshez a jó idő mellett az erős felhozatal is hozzájárult: többek között a Tito and Tarantula, a 30Y és a Vágtázó Halottkémek játszott pénteken. A PEN továbbra is jelentősebb problémák, lakossági panaszok nélkül zajlik.
Öt ezer fölé kúszott a nézőszám a PEN harmadik napján, ami majdnem ezerrel haladja meg a fesztivál tavalyi legerősebb napjának létszámát. Az EHÖK-EFOTT színpadon a 30Y és a PASO csinált telt házat több mint két ezer résztvevővel, az A38 Színpadon a VHK és a Barabás Lőrinc Ekletric Band vonzotta a legtöbb nézőt, míg a Pécs2010 Színpadon a Hangmás és a Ska Pécs bizonyult a legnépszerűbbnek.
A rekordszámú néző nem okozott a korábbinál több gondot a fesztiválon; az infrastruktúra kielégítőnek bizonyult, és a zajterhelés sem haladta meg a korábbi napok szintjét. A pénteki után a PEN zárónapja is igencsak erősnek ígérkezik, hiszen ma éjjel lép fel a kultikus japán DJ, DJ Krush, a Csík zenekar, az Anima Sound System, és a PEN őrült hangulatot varázsló francia fúvós zenekara, a La Fanfare en Pétard is színpadra lép.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Önnek hogy tetszik a PEN idei programja?
- Az 2010-es PEN eddig a legjobb. 53.07%
- Átlagos, olyan mint máskor. 28.58%
- Az idei a mélypont, ennél csak jobb lehet jövőre. 18.37%
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
napi menü | Hűségkártya | ParasztParkoló | vendéglátás | szállás | szépségápolás
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bíró Ferenc | Gonda Tibor | Hargitai János | Hárs József | Jakabos Zsuzsanna | Marenics János | Mészáros András | Nagy Csaba | Nagy Tamás | Papp Judit | Páva Zoltán | Páva Zsolt | Rátgéber László | Róth Antal | Szekó József | Szili Katalin | Sztojan Ivkovics | Tasnádi Péter | Tóth Bertalan | Völgyi Péter
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!



