Labdarúgás

2024.02.14. 10:01

Két baranyai harmadosztályú labdarúgócsapat is tesztel szerdán

Móga Richárd

Fotó: Löffler Péter

Gőzerővel készül mindkét baranyai labdarúgócsapat az NB III.-as bajnokság tavaszi idényére, így hét közben, szerdán is tesztel a kiesés elől menekülő PTE-PEAC, valamint a még veretlen bajnokaspiráns Szentlőrinc. 

A pécsi klub a Stadion utcában léphet pályára, méghozzá a PMFC U19-es együttese ellen 18 órától. Legutóbb a Dombóvár elleni felkészülési találkozón 6–2-es győzelmet aratott Kardos Ernő legénysége, bár a helyzetkihasználással mégsem volt maradéktalanul elégedett. Mindenesetre az új szerzemény, a Nagykozárból érkező Horváth Dániel sokat tehet azért még a jövőben, hogy eredményesebb legyen az alakulat. 

Mindeközben programváltozás történt a Szentlőrinc labdarúgócsapatának menetrendjében, ugyanis a Dombóvári FE helyett a Siklóst fogadja majd 17 óra 30-as kezdettel a brigád. Mint kiderült, a harmadosztály bajnok­aspiránsa vegyes csapattal fog majd játszani, hiszen az U19-es korosztállyal kiegészülve várják az idei Téli Műfüves Bajnokság minidöntőjének egyik főszereplőjét. Természetesen mindkét mérkőzés megtekintése ingyenes!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában