2023.05.27. 08:20
Egy-egy zivatar zavarhatja a kellemes, nyárias időt
Fotó: Nagy Zoltán
Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. A képződő gomolyfelhőkből délelőtt elsősorban délen, délnyugaton alakulhat ki helyenként záporeső, zivatar, emellett délutántól a keleti, délkeleti határ fölé is sodródhatnak záporos, zivataros gócok. Késő estére mindenütt megszűnik a csapadék. Az északi, északkeleti szelet több helyen élénk, főleg a Nyugat-Dunántúlon, illetve az északkeleti tájakon erős lökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között várható.
A déli országrészben elégségesek a feltételek néhol zivatar kialakulásához. Eleinte jobb eséllyel a Dél-Dunántúlon, majd délutántól az Alföld déli és keleti részén, azon belül leginkább a délkeleti határvidéken alakulhatnak ki zivatarok. Zivatarban rövid idő alatt 20-30 mm csapadék, jellemzően kisebb méretű jég, 50-70 km/h körüli széllökés előfordulhat.
Vasárnap:
Napos időben lesz részünk gomoly- és fátyolfelhőkkel. Szórványosan előfordulhat zápor, zivatar, nagyobb számban délkeleten és a középső országrészben. Az északi, északkeleti szél több helyen megélénkül, zivatar térségében megerősödhet. Délutánra 23 és 28 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Orvosmeteorológia (koponyeg.hu):
Fronthatás nem terheli szervezetünket. Nyárias, kellemes hőmérsékletű időre számíthatunk. A frontra érzékenyek kissé fellélegezhetnek, jelentősebb egészségi állapotot befolyásoló időjárási tényezőre nem kell számítani. A szórványosan előforduló záporok, zivatarok környezetében fülledtté válhat a levegő, mely leginkább a légzőszervi és szív-érrendszeri betegségben szenvedőket viselheti meg.