Grund, einstand, gittegylet

2024.04.20. 22:14

Megváltástörténet pesti módra: A Pál utcai fiúk című regény adaptációi (videó)

A Hír TV Szélesvásznú történelem című műsorában a regény egyik, Fábri Zoltán által rendezett filmváltozatáról, valamint a 2016-ban bemutatott, Marton László által rendezett vígszínházi zenés darabról beszélgettek a műsorvezetők vendégeikkel.

MW

A Pál utcai fiúk című film, Fábri Péter 1969-ben bemutatott alkotása

Forrás: NFI

Fotó: Domonkos Sándor

A stúdióban a színdarabban játszó két színművész idézte fel a filmet és annak színpadi változatát. Dino Benjámin a Vígszínházban látható zenés darabban Nemecsek szerepét játssza, Wunderlich József pedig Bokát alakítja a darabban.

A legkisebb hőst alakító színész elmesélte, hogy tényleg fel kellett nőnie a szerephez és a karakterhez. Nemecsek Ernő kisfiú, de nagy dolgokat visz véghez; lenézik a vörösingesek is, mert kicsi és gyönge, meg sem akarják verni – idézte fel a történetet a színművész. Wunderlichnek bibliai történetek is eszébe jutottak: úgy véli, akár egy megváltástörténetnek is fel lehet fogni A Pál utcai fiúkat, hiszen Nemecsek lényegében megváltja társait, barátait – írja a Magyar Nemzet a cikkében. 

Szélesvásznú történelem aktuális epizódjában további érdekességek derülnek ki a filmmel kapcsolatban, amely itt tekinthető meg:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!